A Tisza kicsit több mint 4 százalékot húzott be, 58-an pedig a Második Reformkorra szavaztak.
Már csak három napig lehet jelentkezni a külképviseleti névjegyzékbe.
A külföldön élők postán és személyesen a külképviseleten is leadhatják a voksukat.
Egy Fidesz-közeli szervezet, nahát.
A levélszavazatok újraszámolását kérik, mert az utolsó pillanatban buktak egy mandátumot.
Ez a kormánypártra adott összes szavazat 8 százaléka.
László Róbert választási szakértő szerint sokan nem értik, hogy még rengeteg megszámolatlan szavazat van, és ebből is a kormánypártok profitálhatnak.
Nem akarják befolyásolni a választásokat egyik országban sem.
Ezzel az érveléssel utasították el a vajdasági levélszavazással kapcsolatos panaszok vizsgálatát. Ez több kérdést is felvet a külföldön élők szavazásáról.
Összesen 456 ezren jelezték, hogy így szavaznának idén.
Egy ausztriai és egy kanadai magyar házaspár esete a levélszavazással. Mindent szabályosan csináltak, de négyük közül egynek sikerülhet érvényes szavazatot leadnia. Ha szerencséje lesz.
Ismeretlen tettes ellen. Pedig a Fidesz már megmondta, hogy „a baloldal” gyújtogatott.
Helyszínelnek az erdélyi rendőrök. Zsákokba gyűjtik a bizonyítékokat.
A Román Posta szerint becsmérlő ez a kampány.
456 ezer válaszborítékot vár a választási iroda.