lezsák sándor

Lehajolnak mindenért: 7 millió forintot kapott a Magyar Falu Programból az Orbán által alapított felcsúti focialapítvány

Ez volt a program legnagyobb támogatási összege.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hat fideszes matuzsálem már biztosan kiszáll 2026-ban

Most érte el a Fideszt az öregedés első hulláma. Megnéztük, mi lesz azzal a 18 fideszes országgyűlési képviselővel, akik legalább 2010 óta mindig hozták a választókerületeket, de már elmúltak 65 évesek.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Akár a vagyonukkal is felelhetnek Lezsák Sándorék az egyetemi pénzek elherdálása miatt

Az egyetemi fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak döntéseikért.

Székely Sarolta
gazdaság

Schmidt Mária szerint Csurkát a zsidó származású kommunisták érdekében azonosították antiszemitaként

Nem számított a Mazsihisz tiltakozása, felavatták Csurka István szobrát

Bankó Gábor
POLITIKA

Vastagon veszteséges volt tavaly a Fidesz

1,2 milliárd forintos mínusszal zárt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Sulyok Tamás aláírta a svéd NATO-csatlakozást

Ez az új államfő első döntése.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megkímélték Kövér Lászlót attól, hogy neki kelljen aláírnia Svédország NATO-csatlakozását

Lezsák Sándor ideiglenes elnök addig húzta az időt a törvény aláírásával, hogy annak kihirdetése már Sulyok Tamásra marad.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A közmédiának okozott először fejtörést, hogyan szólítsák L. Simont a kirúgás után

Megoldották.

Czinkóczi Sándor
karrier

Buzizó pap kapott Mindszenty-emlékérmet a Parlamentben

Úgylátták, hogy Osztie Zoltán atya közéleti fellépéseiben jól el tudta választani az egyházi érdekek és elvek képviseletét a napi pártpolitikai szerepektől

Czinkóczi Sándor
vallás

Kövér László a lakiteleki Hungarikum Ligetben felavatta Szajakbaj Karalajevnek, a Manasz kirgiz őseposz énekmondójának szobrát

A házelnök azt mondta: a szobor „hirdesse mindenkinek Magyarországon, hogy a távoli Keleten él egy rokonunk, a kirgiz nemzet, amely megmaradt, mert megőrizte az emlékezetét, megőrizte nemzeti eposzát, a Manaszt, amely a következő ezer évben is megőrzi a kirgiz nemzetet”.

Herczeg Márk
ünnep

Hadházy talált egy 20 milliós emlékművet, aminek az átadásán az átadóktól alig lehetett látni a „két tenyérnyi” Nagy-Magyarország plakettet

Kivágtak pár fát, és raktak a helyükbe egy Nagy-Magyarországos virágágyást.

Bódog Bálint
belföld

Érdemes volt kivárni: Lezsák Sándor és felesége kapták a 444 „Boldogságért” díját a legjobb szilveszteri fotóért

Régi nagy téma a boldogság a művészetben, de kevesen tudják így megragadni.

Szily László
MŰVÉSZET

Demeter Szilárdék 130 milliót adtak az eddigi legvadabb augusztus 20-át megszervező cégnek egy Petőfi-musicalre

TulipánTündér Most vagy soha címmel emlékezik meg a költőről.

Czinkóczi Sándor
MŰVÉSZET

Lezsák Sándor és Szikora Róbert a hazaszeretetről és a szerelemről írt musicalt

Az Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló előadásra 466 milliós állami támogatást kapnak.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Fotóik szerint Magyarország vezető politikusai folyamatosan egy véget nem érő fesztiválon buliznak

Kézcsókban, mangalica-szeretetben, csúcsgasztronómiában és és popkulturális berobbanásokban dúskáló gyűjtés.

Mészáros Juli
szórakozás