libertárius

Átalakítja a mesterséges intelligenciáját Elon Musk, mert az túlságosan balos

Musk korábban azzal kritizálta a ChatGPT-t, hogy az túlságosan woke, ami halálos fenyegetést jelenthet.

Bódog Bálint
TECH

Poénból indult el a repubikánus előválasztáson a transzszexuális anarchista sátánista a “Fuck the police” szlogennel, simán megnyerte

Azért indultam a seriffségért, hogy megmutassam a rendszer romlottságát - nyilatkozta Aria DiMezzo, 2020 legnagyobb politikai hőse.

Szily László
POLITIKA

Dulakodás a parlamentben: megvette a látogatójegyet, aztán a kupolateremben magányos tüntetésbe kezdett egy férfi

Ami nem sikerült az egyesült ellenzék tüntetőinek, azt megcsinálta egy középiskolai logikatanár. Bejutott a Házba, ahol elkiabálta a követeléseit. A trükk: megvette a jegyet.

Szily László
POLITIKA

Nagyon úgy tűnik, hogy valójában a lehullott falevelek miatt támadtak rá egy republikánus szenátorra

Rand Pault a 17 éve a szomszédjában élő Rene Boucher teperte le úgy, hogy a szenátor öt bordáját is eltörte. Bár a két orvos politikai nézetei szöges ellentétben állnak, minden jel szerint ostoba, triviális szomszédi vita állhat a dolgok hátterében.

Király András
külföld

Most már hivatalosan is elindul Rand Paul az amerikai elnökségért

Herczeg Márk
külföld

Váratlanul megpuccsolták az NSA-t

Libertárius republikánusok és liberális demokraták különös koalíciója megtiltotta, hogy bírói engedély nélkül gyűjtsenek adatokat.

Király András
külföld