Adócsalásért ítélték el, de a spanyol törvények értelmében felfüggesztik a büntetését.
Félmillió forint alatt nem lesz cipő a Barcelona belvárosában lévő üzletben.
Vitték a torzót, a karokat és a bronzból készült fejét is.
A hatéves Murtaza Ahmadi kísérte a pályára a Barcelona sztárját a katari barátságos mérkőzésen.
Az utánpótlásakadémia vezetője mer nagyokat álmodni.
Miután nyáron elítélték adócsalásért. 2018-ig szól a szerződése, és majd csak akkor tárgyalna.
Az 500. gól, egy egészen hihetetlen cselsorozat és hisztis cipőcsapkodás.
Palackot dobtak a szurkolók az ünneplő barcásokra, az argentin magából kikelve üvöltözött.
Nagyon kiakadt, miután kikaptak a Copa America döntőjében, ezért júniusban bejelentette, hogy lemond. Mostanra sikerült visszakönyörögni.
Ferenc létére semmit sem mondott Puskásról :(
4 millió eurót nem fizettek be apjával együtt Spanyolországban, de szinte kizárt, hogy tényleg leültetik.
Százak tüntettek Buenos Airesben, hogy ne mondja le a válogatottságot.