lionel messi

Messi lement müzliért

És ehhez nem volt szüksége testőrökre.

Lovas Gergő
sport

Messi bejelentette, az Egyesült Államokba igazol

Négy évre írt alá az Inter Miamihoz, évi 54 millió dollárt fog keresni.

Molnár Kristóf
foci

Kifujjolták Messit Párizsban

Először lépett pályára azután, hogy felfüggesztették, amiért engedély nélkül utazott el Szaúd-Arábiába.

Rényi Pál Dániel
franciaország

Messi megállapodhatott a szaúdiakkal a francia sajtó szerint, de a szerződést még nem írta alá

Az AFP hírügynökség szerint megvan az elvi, szóbeli egyezség. Két és félszer annyit kereshet, mint Ronaldo, de csapatnév egyelőre nem szerepel a hírekben.

Szily László
sport

Felfüggesztette Messit a PSG, mert a klub engedélye nélkül utazott Szaúd-Arábiába

Két hétig sem az edzéseken, sem a meccseken nem vehet részt.

Molnár Kristóf
foci

Guardiola szerint Messi és Ronaldo szintjén van Haaland

A Manchester City 22 éves sztárja már csak négy találatra van Alan Shearer és Andy Cole Premier League-rekordjától, az egy idényen belül szerzett 34 góltól.

Herczeg Márk
Premier League

Ki meri halálosan megfenyegetni Messit a szülővárosában?

Az eddig viszonylag békés Argentínában pont abban a Rosarióban szabadult el a pokol, ahonnan a világ legjobb focistája származik. Egymással viaskodó, minél nagyobb erőt mutatni igyekvő kokainkereskedők állnak a háttérben.

Bede Márton
külföld

Tüzet nyitottak egy szupermarketre Argentínában, a fegyveresek Messinek üzentek

„Messi, várunk. Rosario polgármestere, Pablo Javkin is drogkereskedő, vagyis nem fog vigyázni rád.”

Mészáros Juli
külföld

Messi is gyászolja Pelét

Cristiano Ronaldo is elbúcsúzott a brazil legendától.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Orbán Viktor Messire emlékezteti Bencsik Andrást

Kiadták Orbán legújabb beszédeit.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Messi igazsága

A foci nem mindig igazságos sport, hiszen például az Aranycsapat sem nyert világbajnokságot. De amikor az tud lenni, jobb hely a világ.

Bede Márton
futball

Mit adtak Messire a vb-trófea átvétele előtt?

A különleges köpenyt nem viselheti akárki az arab világban.

Tóth-Szenesi Attila
világbajnokság

Messi és Argentína egy lépésre a mennyországtól

Az ember, aki tökélyre fejlesztette a sétálós focit, simán leiskolázza a nála 15 évvel fiatalabb hátvédeket, és pont most talált ideális partnerre Julián Álvarez személyében. A franciák esélyesebbek lehetnek a döntőben, de Messi ellen mindig hiba fogadni.

Bede Márton
futball

Az argentinok leszámoló üzemmódban maradtak a 11-esekkel megnyert meccs után is

Nem lett szép a vége, Messi a hollandok edzőjét, Louis van Gaalt is megtalálta.

Haszán Zoltán
világbajnokság

Gyilkos holland szélsővédők és háromból két isteni Martinez

Erősen indult a világbajnokság egyenes kieséses szakasza. A hollandok végre elkezdtek focizni, az argentinok viszont sima győzelem helyett a kapusukat ölelgették a 97. percben.

Haszán Zoltán
világbajnokság