Tudják, hogy Kínával nehéz versenyezni.
Shaoangnak 35 éves korától a bruttó átlagkereset háromszorosa járna élete végéig. De a magyar polgársággal együtt erről is le kell mondania.
„A Liu fivérek magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni. A magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket, és az FTC versenyzői ma is” – mondta Kósa Lajos 3 hónapja.
"A Liu-fivérek magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni."
Az biztos, hogy Kínában kezdik a felkészülést az oda szerződött kínai nevelőedzőjükkel.
Bár országváltásról egyelőre nincs szó, csak felkészülésről.
Az A döntőt nyerő és így első helyezett kanadaiak egyébként rosszabb időt mentek, mint a magyarok.
Testvérének és a magyar színekben induló John-Henry Kruegernek sem sikerült továbbjutnia a negyeddöntőkből.
Csapattársa és edzője szerint is a fiatal Nógrádi Bencén ment el az elődöntő. Ideális esetben helyette Burján Csaba lett volna a váltó tagja, de a karrierjét megtörte egy rossz mondat.
Megváltoztatott taktika, félreértett kommunikáció.
A döntőt majd szerdán rendezik.
Nem ez volt a legerősebb számuk, de a végéig jól tartották magukat.
Második lett az elődöntőben.
Egy ideig az utolsó helyen utazott, aztán beindult az előzgetés.
Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják - írják közleményükben.