liverpool

Szoboszlai Dominik még a Salzburgban játszott, amikor már felfigyelt a tehetségére a Liverpool-edző Jürgen Klopp

Egy pár perces videóban megvan a magyar játékos összes labdaérintése arról a meccsről, a The Athletic pedig megírta, miként is került végül a Liverpoolba. Ezek mentek a színfalak mögött.

Dienes Gábriel
sport

Alig ért oda Szoboszlai Dominik Liverpoolba, a brit bulvársajtó máris a barátnőjén csámcsog

Elégedettek Gécsek Fannival, mert nemcsak gyönyörű, tanul is, és alig várják, hogy felbukkanjon az Anfielden.

Rényi Pál Dániel
bulvár

Steven Gerrard mezszámát kapta a Liverpoolnál Szoboszlai Dominik

Hivatalosan is bejelentették a magyar középpályás leigazolását az Anfielden, 8-as számmal irányít majd.

Rényi Pál Dániel
futball

Már a Liverpool is meg akarja szerezni Szoboszlai Dominikot

A szerződés záradéka azonban nem könnyíti meg az angolok dolgát, és a klub nem is egyedül versenyez érte.

Dienes Gábriel
sport

A svédek nyerték az Eurovíziós Dalfesztivált

Loreen mindössze a második olyan énekes, aki kétszer is megnyerte a versenyt.

Benics Márk
KULTÚRA

Botrányt hozhat a koronázásnapi Liverpool-Brentford

A klub vezetősége még nem döntött, hogy lejátsszák-e a himnuszt, más pályákon nem kérdés.

Tóth-Szenesi Attila
futball

A liverpooli szurkolók visszakapják a pénzüket az UEFA-tól a tavalyi BL-döntős káosz miatt

Közel 20 ezer embert kárpótolnak.

Molnár Kristóf
sport

Történelmi léptékű vereséget szenvedett a Liverpooltól a Manchester United

7-0.

Rényi Pál Dániel
anglia

Az UEFA saját jelentése szerint is leginkább az UEFA a felelős a BL-döntő körüli káoszért

Az európai fociszövetség által felkért vizsgálóbizottság szerint csoda, hogy nem halt meg senki a párizsi BL-döntőn.

Csurgó Dénes
foci

Lövöldözés volt Liverpool mellett, egy „fiatalokkal teli, forgalmas helyszínen”

Egy ember meghalt, többen megsérültek, hármukat lőtt sebekkel szállítottak kórházba.

Solti Hanna
bűnügy

Megismétlődik a tavalyi döntő, a Real Madrid a Liverpoollal játszik a Bajnokok Ligájában

Lesz PSG-Bayern és Dortmund-Chelsea is.

Szurovecz Illés
bajnokok ligája

Liverpoolban lesz az Eurovíziós dalfesztivál jövőre

Ukrajnában a háború miatt nem lehet megrendezni.

Benics Márk
KULTÚRA

Egy 9 éves lány meghalt, ketten megsérültek egy lövöldözésben Liverpoolban

Hétfőn este lövöldözött egy férfi egy házban, a rendőrök egyelőre nem találják.

Mészáros Juli
külföld

Bocsánatot kért a francia kormány a BL-döntő körüli káoszért

Tudjuk ezt jobban csinálni? Igen - ígéri a francia kormány.

Csurgó Dénes
foci

Miért fulladt káoszba a BL-döntő?

A hivatalos magyarázattal szemben szó sem volt arról, hogy a szurkolók késve érkeztek volna. Szervezési káosz, hamis jegyek, könnygáz az év klubfutball-csúcseseményén.

plankog
futball