Nem volt kezdettől fogva egyértelmű, most már az.
Schmuck Erzsébet azt mondta, Orbánén kívül egy kormány sincs Európában, amelyik a klíma- és vízválság közepette erdőirtásba kezd, ráadásul ez nem is oldja meg az energiagondokat, hiszen például az ősszel kivágott fával alig lehet fűteni a magas víztartalma miatt.
A lengyel szabályozást ültetnék át Magyarországra. Nálunk 2016 óta lehetetlen új szélerőművet építeni.
Az 5000 forintos havibérlettel minden közösségi közlekedési eszközre fel lehetne szállni.
Az LMP alapítója szerint a tényellenőrzés legalább akkora veszedelem, mint a totális rendszerek cenzúrája.
A párt szerint a Fudan Egyetem megépítésénél fontosabb, hogy a magyar diákoknak legyen elég kollégiumi férőhely, és nevetséges 3 hónapra adni álláskeresési járadékot, amikor a munkakeresés átlagos ideje 1,5 év. A DK szerint Orbán törvénytelen kormánya megszállta Magyarországot és tönkreteszi a hazát.
Nem indokolták meg, miért nem csatlakoznak a Momentum bojkottjához.
Helyettese Csárdi Antal.
Az LMP-s képviselő arról beszélt, hogy inkább azoknak szeretne politizálni, akik unják a jogállami kérdéseket, nem gondolják, hogy az EU bármikor megvéd minket, és nem érdekli őket a közmédia médiastruktúrája meg a Nemzeti Színház partitúrája.
Hadházy Ákos viszont azt javasolta az ellenzéki képviselőknek, hogy ne vegyenek részt a parlament bizottságainak munkájában, de az LMP szerint ez csak rontana az ellenzék helyzetén.
Úgy tudja, egyes pártok már a héten egyezkedni akarnak a parlamenti pozíciókról.
Ungár Péter szerint ha egyszer elindultak a választáson, akkor most már nem tisztességes az egyenlőtlen feltételekkel takarózni.
Kanász-Nagy Máté társelnök szerint Márki-Zay csapata nem volt elég profi, miközben ők vitték a kampány operatív és kommunikációs részét.
Harmadannyi képviselőt küldhetnek a Parlamentbe, mint 2018-ban.
Miután azt állította, hogy a honvédség törvénysértő módon szállította Orbán Viktor lányát.