LMP

Közös beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz az ellenzéki pártok

A közigazgatási bíróságokról szóló, a parlament botrányos ülésén, talán szabályellenesen elfogadott törvény normakontrollját kérik.

Király András
POLITIKA

Az ellenzéki szavazóknak tetszik a közös lista ötlete

Legalábbis ez derült ki a Publicus közvélemény-kutatásából, amit a Népszava felkérésére végeztek.

Király András
POLITIKA

Az MTI nem számolt be az LMP-s Vágó Gábor satjótájékoztatójáról, mert bojkottra hívott fel a túlóráztató cégekkel szemben

Azoknak a cégeknek a nevét szeretnék összegyűjteni, ahol alkalmazzák a rabszolga-törvényt.

erdelyip
politika

Együtt tüntet kedden a magyar ellenzékkel Judith Sargentini

A holland képviselő a brüsszeli Stop Orbán! demonstráció egyik szónoka lesz. Az ő jelentése nyomán ítélte el az EP kétharmados többséggel a magyar kormányt.

Magyari Péter
politika

Sallai Róbert Benedek: Varju László megnézhette volna magát egy túrkevei motorostalálkozón, ha a rendezők kikísérik

A volt LMP-s parlamenti képviselő szerint Varju és Hadházy viselkedése kínosabb, mint Orbánéké, és a mostani rendszernél is rosszabb lenne, ha az ellenzék hatalomra kerülne.

Herczeg Márk
POLITIKA

Együtt állt ki az összes ellenzéki párt a Parlament lépcsőjére, és mondta el, hogy „ez már nem demokrácia, nem köztársaság, nem jogállam”

A Jobbiktól az LMP-n és a Momentumon át Gyurcsányig a pártok utcára szólítottak mindenkit.

Herczeg Márk
parlament

Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek az ellenzéki pártok a tüntetések és a túlóratörvény miatt

Szerintük a Fidesz súlyosan korlátozza a jogaikat, erről akarnak beszélni.

Albert Ákos
politika

A tüntetés előtt az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban figyelmeztetnek a provokátorokra, a belügy a szervezőkre mutogat

A megszokott menetrend szerint Gulyás Gergely is sorosozott egyet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltet támogatja az LMP

A párt kongresszusa 26 igen, 1 tartózkodás és 6 nem szavazattal döntött erről.

Herczeg Márk
Budapest

Saját újságjában közölte Ungár Péter, hogy LMP-s alapszervezetet vált

Azt, hogy családi cégétől bérel irodaházat az Agrárminisztérium, nem kommentálta.

Botos Tamás
POLITIKA

Egy informatikatanárt neveztek ki az egri vármúzeum élére

„Ez egy precedens értékű, politikai kinevezés, máshol mindenütt történész vagy régész vezeti a megyei gyűjtőkörű múzeumokat” – közölte az ellenzék.

Herczeg Márk
kultúra

Az LMP december 8-án dönt arról, hogy Puzsér Róbertet vagy Puzsér Róbertet támogatja-e

Őrület, de tudja még fokozni a dilit a párt.

Botos Tamás
Budapest

Tarlós: Kb. 1000 milliárd forintot jelent Budapestnek az Orbánnal aláírt megállapodás

Az ellenzék szerint viszont Budapestet gyámság alá helyezték.

Herczeg Márk
Budapest

Szél Bernadették az AB-hoz fordultak volna a gender szakok megszüntetése miatt, de a Jobbik és a DK miatt nem lett meg az elegendő aláírás

Az ombudsman viszont vizsgálatot indít

Herczeg Márk
POLITIKA

Puzsér: Azt kell üzenni az állam mostani vezetőinek, hogy nem miniszterelnök vagy, hanem önkényúr, nem köztársasági elnök vagy, hanem bajszos szar!!4

Bár nem mindennel ért egyet, ami a CEU-n folyik, de azért is kiáll a kutatás szabadsága mellett.

Botos Tamás
oktatás