lopás

92 trafik köthető egy rejtélyes vietnami férfihoz, de a CBA vezetői is nagyot kaszáltak

Az Átlátszó kerültenként kezdte átnézni a trafikpiac alakulását az újraosztás óta, már az I. kerületben két érdekeltség uralja a teljes piacot.

Horváth Bence
bűnügy

Nagyszombaton fosztották ki a zsámbéki templomot

Percekig élvezhették csak a zsákmányt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Az ól melletti vérgyanús nyomok a szomszéd udvaráig vezettek

Nem sikerült eltüntetni a nyomokat a 3 malac ellopása után.

Herczeg Márk
bűnügy

A Facebookon élőben közvetítette egy mezőkövesdi fiatal, ahogy csokikat lop a boltból

Nem volt nagy ötlet.

Horváth Bence
bűnügy

Tudni akarta, ki lopta el a lábtörlőjét, így kamerát szerelt az ajtaja elé, de ilyen tolvajra nem számított

Mikor megnézte a felvételt, nem hitt a szemének.

Karaj Kisasszony
ÉLET

A Bajnai-kormány futballsikerének fotóját rakta a kampányfüzetére az Orbán-kormány

Mivel a futballminiszterelnök ideje alatt nem volt semmilyen klubsiker, kénytelenek voltak a balosoktól tömeget lopni az elmúltnyolcévező kiadványban.

Szily László
POLITIKA

Úgy gondolta, jó ötlet elmenni cigit lopni, pont miután kihallgatták a rendőrök

A 21 éves kesznyéteni férfi nem volt szégyenlős, tanúskodott, aztán feltört két autót.

Albert Ákos
bűnügy

Krisztián és Dávid bemutatja: így ne taxizz lopott bankkártyával, mert még a sofőrnek is leesik, hogy a Deákon csórtad egy alvó férfitól

És rádhívja a rendőröket.

Albert Ákos
bűnügy

Baromi nehéz éjszakája volt egy devecseri anyajuhnak

Ellopták, kikötötték az erdőbe, egész éjszakára magára hagyták. Sőt, meg is kézikocsikáztatták. Szegény birka.

Albert Ákos
bűnügy

Egy köztisztviselő nagy bajban lenne, ha úgy járna vadászni Svédországba, mint Semjén Zsolt

Minisztereknek ma úgy lehet drága ajándékokat adni, hogy azt alig szabályozza bármi. Az ügyészségnek azért így is lehetne dolga az állami pályázatokon sikeres vállalkozó és a miniszter közös útja körül.

Horváth Bence
bűnügy

Hadházy: Orbánék ellopták a táskámat, aztán elferdítve megírták, amit benne találtak

A Borsban jelent meg hétfőn cikk, ami olyan, mintha a politikus ellopott repülési naplójából írták volna.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Hévízi Elios-győzelem: megmagyarázhatatlan, hogy ezt a magyar hatóságok hogy nem szúrták ki

Még a látszatra sem nagyon adtak a pályázás során, de az OLAF kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön.

Horváth Bence
bűnügy

Az Elios ellen induló vállalat ügyvezetője letagadhatta, hogy pályázatot adtak volna be

Mórahalom önkormányzata kiadta az OLAF-jelentést.

Horváth Bence
bűnügy

Egy ellopott Edgar Degas-festményt találtak meg egy busz csomagterében

Az 1877-es Kóristalányokat 2009-ben lopták el a marseille-i Cantini Múzeumból.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

336 könyvet és folyóiratot lopott el egy Vas megyei könyvtáros

30 éve dolgozott könyvtárosként, de az utóbbi két évben közel 7 millió forintot elsikkasztott.

Herczeg Márk
bűnügy