A műalkotások már a robbantásban megsérültek, végül a négy helyet csak kettőt vittek el a tolvajok.
Ellopták az összes töppedt olaszrizlinget.
De mást is elvitt, el is kapták Csongrádon.
Lentinél, egy bevásárlóközpont parkolójában fogták el őket az olasz rendszámú autójuk mellett.
Az ügyet továbbítják az EP jogi szakbizottságához.
A nő Kecskeméten, Budapesten és Szolnokon járt lopni, többször még az üzletben, a sorok között bóklászva elfogyasztott több csokit, péksüteményt és üdítőt.
Erős kijelentését nem sikerült pontos adatokkal alátámasztania.
Büntetőeljárást folytatnának le a Dunába dobott telefon ügyében, de így nem lehet.
Az ORFK szerint a budapesti reptér az egyik legbiztonságosabb Európában.
Diana Johnson éppen a lopások számának növekedéséről és az ebből fakadó problémákról beszélt.
És még itt sincs vége a történetnek.
Nem gyanúsítunk, nem vádolunk. Szomorúak vagyunk.
Alufóliában voltak elrejtve.
Az autóval két férfi hagyta volna el az országot Nagylaknál.
Budapesti egyetemek hallgatóinak küldött adathalász üzenettel megszerezte több Neptun-fiók belépési adatait, és belépett több oktató és közel száz hallgató felhasználói fiókjába, ráadásul átírta a jegyeit is.