A 30 éves férfi, aki 2014-ben disszidált, a Vihar Hadtest katonáit képezte ki, azt az elit egységet, amiről most azt feltételezik, hogy Oroszország oldalán harcol az Ukrajna elleni háborúban.
India eközben Oroszország egyik legnagyobb fegyverimportőre is.
Olekszandr Tarnavszkij dandártábornok azt mondta, 122 és 152 mm-es lövedékekből van súlyos hiány, és a probléma az egész frontvonalat érinti.
A német védelmi miniszter szerint minimum kérdéses, hogy reális volt-e a cél.
A csecsemő nem sérült meg. Először a vadászokra gyanakodtak, de kiderült, hogy egy 1,5 kilométerre eső lőszergyárból származott a golyó.
Egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint tüntetők is béreltek fel mesterlövészeket Észtországból, most ennek járnak utána.