Egyelőre nem tudni, hogy ki volt a tettes, és mi történt vele.
Patricia egy ház tetejéről sorozta meg a pikachuért gyülekezőket.
Az egyik beteg rálőtt az orvosára, majd öngyilkos lett.
Napra pontosan öt évvel Anders Breivik utoyai mészárlása utánra időzítette a támadást, amit már egy éve tervezett.
A bajor tartományi bűnügyi hivatal megerősítette, hogy egy kivétellel mindannyian fiatal kamaszok voltak.
Többen meghaltak, sok a sebesült.
Hárman meghaltak, három társuk megsebesült.
Tyler Gebhar a feketék elleni erőszakról írt egy posztot a Facebookra. Aztán úgy felhúzta magát az egyik rendőr megjegyzésén, hogy betörte a háza ajtaját. A családja szerint nem volt értelme emiatt meghalni.
A támadót és két másik ember meghalt.
Nem sikerült tárgyalni vele, de több rendőr életét már nem akarák kockáztatni azért, hogy élve elkapják.