Az orosz elnök a Kremlben ünnepélyesen bejelentette a területszerzést.
Ha az ukránoknak sikerül visszafoglalniuk a várost, nemcsak Doneck megye északi részét mentik fel, hanem Luhanszk északnyugati része felé is megnyitják az utat.
Nem sokat vártak a csatlakozásról szóló „népszavazás” után.
Az orosz megszállók és a kollaboráns hatóságok még a látszatát is igyekeznek elkerülni egy tisztességes és szabad népszavazásnak.
Átkeltek az Oszkil folyón, aminek a túlpartján csak szétvert orosz alakulatok vannak. Közben Oroszország menekíti a Krímből a tengeralattjáróit.
Szergej Sojgu védelmi miniszter élő adásban számolt be elnökének a liszicsanszki diadalról.
Az ukrán elnök szavai, miután az oroszok elfoglalták Liszicsanszkot.
Az ukrán hadsereg is bejelentette, hogy feladta a várost.
Az orosz csapatok dél felől nagyon megközelítették a várost, a bekerítést elkerülendő visszavonulásra kényszerülhetnek a védők.
A 120 ezres lélekszámú városban alig néhány ezer civil maradt, a többség elmenekült.
Az említett mérőállomáson át halad az Európába irányuló orosz földgázszállítások közel egyharmada.
Ez a második óvóhely, amit elpusztítottak Bilohorivkában.
A Ryanair Athén és Vilnius közötti járatát eltérítve leszedett fehérorosz ellenzékit az Ukrajna ellen harcoló oroszok is szeretnék elszámoltatni.
De ha az ukrán elnök a Donyec-medencei rendezésről tárgyalna, a donyecki és a luhanszki szakadár köztársaság vezetőjével kell találkoznia – mondta az orosz elnök.
Szerhij Szamarszkij a Luhanszk megyei Szeverodonyeckben volt az ukrán államfő pártjának frakcióvezetője.