Hogy ityeg a fityeg? Mit csinál a szél, ha nem fúj? Merre van az arra? Mi a hányás, okostojás? – teszi föl a kérdéseket megalkuvást nem ismerően karcos közéleti vitaműsorunk.
Májusban moszkvai látogatást is tervezett, de a szankciók miatt ebből nem lett semmi.
Legalábbis ezt jelentették be, miután a vasútvonalakon kötelezővé teszik a védettségi igazolást.
Mivel Németország ezen a napon készül újra megnyitni határait, „próbáljunk meg mindannyian egyszerre újraindulni” - javasolta Luigi Di Maio.
Matteo mintha eltaktikázta volna magát: előrehozott választások helyett mehet simán ellenzékbe.
Giuseppe Conte a Liga vezetőjét tette felelőssé a koalíció bukásáért.
Az utolsó csepp egyik oldalon az orosz finanszírozás gyanúja, a másik oldalon Ursula von der Leyen támogatása lehetett.
Az EU visszadobta a populista koalíció vágyálmokból álló költségvetését. Így végre Olaszországban is teljes gőzzel indulhat majd be az összes problémát Brüsszelre kenő kampány.
Az Alitalia életben tartására az olasz állam mellett állítólag az EasyJet és a Delta szállna be.
Az olasz vezetők sorozatos rágalmazó kijelentései, megalapozatlan és példátlan támadásai miatt.
Öt Csillag Mozgalom vezetője szerint ez okozta a migrációs válságot.
És a Cosa Nostra 45 másik tagját is. Luigi di Maio azt írta, többé nincs helye Olaszországban az ilyen söpredéknek.
Az Ötcsillag Mozgalomból érkező Luigi Di Maio viszonya eddig sem volt felhőtlen a sajtóval, most komoly forrást is megvonna tőlük.
Matteo Salvini lemondta a találkozóit, és Rómába repült, hogy személyesen találkozzon Luigi Di Maióval. Tényleg nincs olyan nap, hogy ne jönne valami újabb fordulat.
Ez sokkal súlyosabb helyzet, mint a görög balhé vagy a magyar illiberalizmus: az EU egyik meghatározó országát vezethetik keményen mainstream-ellenes erők. Elsőként Oroszország ügyében tehetnek keresztbe az uniónak.