„Egymás után jelennek meg az állatbetegségek, a rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek.”
Laborvizsgálatok igazolták a vírus jelenlétét.
Az USA-ban tombol a madárinfluenza, februárban a tojásárak tavalyhoz képest 59 százalékkal emelkedtek.
Nyers húsból készült macskaeledel fertőzte meg őket. A gyártó szerint csak olyan húst használnak, ami emberi fogyasztásra is alkalmas lenne.
A komádi gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.
Április óta közel 70 ember fertőződött meg, többségük mezőgazdasági dolgozó.
Az 59 éves férfi krónikus vesebetegségben és 2-es típusú cukorbetegségben is szenvedett.
Az állatot a Norvégiához tartozó arktiszi szigetvilágban találták meg.
Texasban fertőződött meg valaki, miután beteg tehenekkel érintkezett.
A kínai járványügyi hivatal szerint a vírus emberre való fertőzésének kockázata alacsony.
A 2021 óta tartó világjárvány elérte az északi és a déli sarkvidéket is, ahol az ökoszisztémák különösen érzékenyek.
Becslések szerint 10-20 ezer daru pusztulhatott el az elmúlt hetekben.
A hatóságok már a gyanú alapján elkezdték a kb. 51 ezer állatot számláló állomány felszámolását.
Az első ember, aki életét vesztette a H3N8-fertőzés miatt.
Több mint 17 millió szárnyast öltek le, és nincs elég földterület. Cserébe a tojás ára az egekben van.