maffiaper

Több mint kétszáz maffiózót ítéltek el az egyik legnagyobb olasz maffiaperben

A hároméves nyomozás európai helyszínekre is kiterjedt, az ítéletet pedig az egyik legerősebb csapásként tartják számon a 'ndrangheta ellen.

Bódog Bálint
külföld

Őrizetbe venné Robert Ficót a szlovák speciális ügyészség

Bűnszervezet alapításával gyanúsítják a volt miniszterelnököt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Több mint száz feltételezett maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban

Reggio Calabria rendőrfőnöke szerint ezzel „Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolni”.

Mészáros Juli
külföld

Olaszországban felmentették a maffiával egyezkedő nyomozókat

Megváltoztatták az egyik legnagyobb maffiaper ítéletét.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Az utóbbi évtizedek legnagyobb maffiapere kezdődött el Olaszországban

Az olasz maffia több száz tagját állítják bíróság elé.

Mészáros Juli
külföld

A kecskeméti maffiaper egyik volt vádlottja szállt bele a Mercedesszel a Dózsa György úti buszmegállóba

Szemtanúk szerint a balesetet okozó kabrió nagyon gyorsan ment, és fékezés nélkül nekiütközött az előtte lévő kocsinak, ami a megállóban várakozó emberek közé csapódott.

Herczeg Márk
baleset

Roháčot életfogytiglanra, Portikot 13 év fegyházra ítélték

Ítéletet hirdettek a perben, amiben tárgyalták a 90-es évek összes fontos maffialeszámolását, az Aranykéz utcai robbantásról kezdve Prisztás és Cinóber megölésén át a Fenyő-gyilkosságig.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Megkezdődött V. László büntetőpere

A legendás vállalkozót és 32 társát vendéglátóipari tevékenységgel összefüggésben elkövetett költségvetési csalással vádolják.

Király András
bűnügy

Tasnádi szerint Gyárfás Tamás kérte fel, hogy ölje meg Fenyő Jánost

Ő viszont nem akart ilyesmibe keveredni.

Horváth Bence
bűnügy

Megszületett az ítélet az évszázad maffiaperében: Whitey Bulger bűnös!

Egy fiatal lány megfojtásában is bűnösnek találták Whitey Bulgert, aki amúgy szeretett a gáláns gengszter szerepében tetszelegni. A 83 éves gengszter már nem szabadulhat.

Király András
bűnügy