magyar film

Tarr Béla szerint Orbán nemcsak pofátlan, hanem cinikus is, amikor az állami támogatás nélkül készült filmek sikerei miatt lelkendezik

A rendező szerint a kormánynak kötelessége lenne a magyar film támogatása.

Molnár Kristóf
KULTÚRA

Tavaly először készült több független film, mint állami finanszírozású és ezeket többen is nézték meg

A 10 függetlenfilm stábja önkéntes vagy alulfizetett munkával szerzett több bevételt, mint a hol korrekt, hol bődületes összegből dolgozó stábok.

Szily László
FILM

„Pontosan tudja mindenki, hogy ha bármi merészebb témát feszegetsz, akkor az a film nem fog támogatást kapni"

Pénteken tartották a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának Pitch Fórumát, ahol több résztvevő ahelyett, hogy a saját tervéről beszélt volna, inkább felszólalt a filmipar jelenlegi helyzete ellen.

Benics Márk
FILM

MARHADIK VILÁGHÁBORÚ

Végre egy valódi újkori kalandról forgattak kalandfilmet Magyarországon. Más kérdés, hogy a Hadik jó-e.

Herczeg Márk
FILM

A Larry nem romafilm, de megértő fény vetül benne a romákra

A Borsodban játszódó filmben számos roma mellékszereplő tűnik fel, a történet egy részét pedig az edelényi szegregátumban, helyiek közreműködésével forgatták. Bernáth Szilárd rendező nagyon tudatosan és érzékenyen állt hozzá a romák ábrázolásához - többek közt erről beszélgettünk vele, Bódis Krisztával, és két szereplővel, Onofer Lászlóval és Csiki Gellérttel.

Kiss Imola
FILM

A magyar film jövője jó kezekben van, ha ezek a fiatal alkotók megkapják a lehetőséget

Pénteken mutatták be a Freeszfe végzős filmrendezőinek és operatőrinek vizsgafilmjeit. Mindegyikben volt valami szerethető.

Benics Márk
KULTÚRA

Megduplázták, 2,5 milliárdra emelték a tatárjárásról szóló film állami támogatását

A megnövekedett rezsiköltségek miatt.

Urfi Péter
FILM

Elkészült a Toldi, a mozifilm előzetese

Egybegyúrták a 12 részes sorozatot.

Botos Tamás
FILM

Kásler Miklós gondos felügyeletével készíti Rákay Philip a sorozatot az Aranybulláról

Miniszter még nem fordított akkor figyelmet mozgóképre, mint amit Rákay Philip készül letenni az asztalra. És már jön is a következő.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Felnőtt ember végigcsinálja, amit elkezdett, pláne akkor, ha bosszúszomjas nyugdíjasok biztatják, akiknek komplett fegyverraktáruk van

Hogy az Oscar-díjas Deák Kristóf első nagyfilmje műfajilag pontosan micsoda, azt nem könnyű eldönteni, de hogy az unokázós csalásokról és a kiszolgáltatottságról szól, az biztos. Meg az is, hogy bicebócaságai ellenére tartalmaz erős jeleneteket.

Gazda Albert
FILM

Hann Endre feleségül akarja venni a gonosz mostohát, de az első pillanattól nyilvánvaló, hogy ebből nem lesz semmi

Mire eljutottam a moziba, hogy megnézzem Dobó Kata filmrendező újabb művét, a közönség kissé elfogyott. Pedig a színek tényleg szépek, és Bokor Barna is cukibb, mint az Elkúrtukban. Csobot Adél meg mi mást tehetne: mosolyog.

Gazda Albert
FILM

Rogán Antal minisztériuma alá került a filmszakma felügyelete

Nagy változások a magyar filmszakmában: megszűnik a Filmalap, feláll a Filmintézet, amely mostantól televíziós filmek gyártását is támogatja majd.

Tbg
a hetedik művészet

Havas Ágnes távozik a Magyar Nemzeti Filmalap éléről

Nyolc és fél év után.

Horváth Bence
POLITIKA

Bödőcs Tibor kameójával érkezik a Kádár-kori vámpírtörténet

A Drakulics elvtárs című moziban Nagy Zsolt szívja a magyarok vérét.

Urfi Péter
FILM

Véletlenül előkerült egy 80 éve elveszettnek hitt Moholy-Nagy film egy brit archívumból

Össze volt ragasztva egy másik filmmel.

Albert Ákos
FILM