Számos sebből végzik a magyar gazdaság teljesítménye, amelynek még a tavalyi alacsony bázis sem tudott segíteni.
A távozó jegybankelnök a gazdaság befolyásos szereplőinek adott nagyon optimista előrejelzést, miközben Orbánt kivételesen intelligens emberként írta le.
Egyre biztosabban látszik, hogy Trump elnöksége nem tesz majd jót a magyar gazdaságnak.
Ráadásul még a gazdasági semlegesség fogalmát is kerülték a dokumentumban. Valamiért nem dicsekednek a hamarosan eljövendő magyar gazdasági csodával Brüsszel előtt.
Az elérhető adatok alapján megnéztük, hogyan fejlődött Románia az elmúlt években, miben érte utol és miben előzte meg Magyarországot.
Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást, másnapra el is készült a költségvetés, sőt a Költségvetési Tanács már el is olvasta.
Orbán, a politikus nyilván profitálni fog Trump győzelméből. De az új elnök protekcionista politikája mélyütés is lehet a már most megroggyant magyar gazdaságnak. Az első, 20 milliárd forintos és 410 eurós aggasztó jel már szerdán látszott. A két vezető közötti szép barátságban kritikus pontok is akadnak.
Európa legtöbb gazdasága elkezdett magára találni. De nem mindegyik.
A friss GDP-adat alapján már nem arról kell beszélni, lehet-e 1,5 százalékos növekedés idén, hanem annak kell szurkolni, hogy legalább 0,5 százalékos növekedés legyen.
Eleve kockázatos és költséges vállalkozás a kormány legújabb terve, amivel akkumulátoripari nagyhatalommá tenné Magyarországot. Az elmúlt hónapok történései pedig csak növelik a rizikót.
A miniszter szerint az MNB nem képes az együttműködésre, hiába keresték erre a lehetőséget.
Az EU-s átlag 76 százalékán állunk, csak Szlovákia, Lettország és Bulgária van mögöttünk a régiós fejlettségi rangsorban.
Matolcsy Györgyék megint rangsoroltak, már csak 19. helyre teszik Magyarország versenyképességét az EU 27 tagországa között.
Hiába nem mentek nyaralni a nehéz gazdasági helyzetben a kulcsminiszterek. Nade majd idén.
Hétfő délelőtt folytatódott a forint gyengülése, az euró árfolyama átlépte a 390-et, a dolláré a 360-at.