Keveseket gyűlöl annyira a hatalom, mint a volt Nemzet-szerzők hetilapját, a Magyar Hangot. György Zsombor főszerkesztő szerint legnagyobb ellenfelük mégsem a Fidesz, hanem az apátia.
A kormányszóvivő azt mondta, nem ő intézi a sajtóregisztrációt, ezzel le is tudta a kormányinfóról kitiltott lap újságíróját.
De aztán felhívták őket, hogy mégsem.
Azután kezdték vegzálni a hódmezővásárhelyi születésotthont a hatóságok, hogy a férje politikai karrierbe kezdett.
Nem küldtek nekik meghívót, és az orrukra csukták az ajtót. Gulyás mosolyogva azt mondta, a Népszavától remélik a képviseletüket.
A Magyar Hangnak pedig azt mondta a miniszterelnök, hogy nem ő szervezi a sajtótájékoztatókat.
A lap közleménye szerint jogi lépéseket tesz a Pesti Srácok és Bayer ellen. „Tíz év alatt volt időnk megismerni Orbán módszereit, csak a határok tolódtak egyre kijjebb.”
A tiltott adatszerzés gyanújával nyomozó rendőrök azt kérdezték, mi volt a hírértéke a cikknek, ki engedélyezte a lapnál a cikk megjelenését, és ki volt az újságíró informátora.
A képeket Hadházy Ákos készítette Bicskén. Az egyik jármű BDRM–2-es típusú páncélos.
Fodor Roland épp az ellenzéki kompenzációs listáról jutott be.
A Magyar Hang utánajárt a ferencvárosi tereket elárasztó 800 fura vaskeretnek.
A tízmilliárdokkal kitömött egyházmegyét vezető Kiss-Rigó Lászlót beszervezéséről, és a Pancho Aréna VIP-jéről is kérdezték.
6500 példányban kelt a Magyar Nemzet egykori munkatársainak lapja.
A napilaparcú hetilapot 490 forintért adja oda az újságárus.