Magyar Iszlám Közösség

Magyar Iszlám Közösség: Szólaljanak fel az egyházak, és pártok az iszlamofób gyűlölködés ellen!!4

Nyilvános kiállást kérnek.

Botos Tamás
POLITIKA 2017. június 12. 17:22

A magyarországi muszlimok szerint egyre ellenségesebb velük a közvélemény

Kovács Miklós Ahmed imám szerint mostanában már az is előfordult, hogy a nők fejéről megpróbálták leszedni a fejkendőt az utcán.

Király András
politika 2015. augusztus 7. 7:20

Vizsgálat indult a Magyar Iszlám Közösség két intézménye ellen is

Mivel egyháznak számítanak, másfélszeres támogatást kapnak a gondozottak után. A közösség vezetője, Bolek Zoltán állítólag pénzt kért az egyházi finanszírozásért cserébe.

Tbg
POLITIKA 2015. január 18. 20:18

A Mazsihisz, az Iszlám Közösség és a reklámosok is megszólaltak az ízléstelen ruhaosztások ügyében

Nem ronda pulcsikat gyűjtöttünk. Fabrikált "vérvád". A történteket ki kell elemezni. Így reagáltak a botrányba fulladt csenyétei jótékonysági akcióról szóló cikkünkre az érintettek.

Ács Dániel
káosz 2013. november 25. 17:00

A Mazsihisz és a Magyar Iszlám Közösség együtt alázták meg az ország legnyomorultabbjait

Csenyétére vittek ruhaadományokat, majd végignézték, ahogy egymást taposták, tépték a helyiek.

Ács Dániel
káosz 2013. november 21. 15:51
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.