magyar közlöny

Orbán megint kormányhatározatban üzenget Brüsszelnek

Ráadásul olyasmiket mondott tollba a Magyar Közlönyben, amiket az Európai Bizottság már rég megcáfolt.

Kiss Imola
belföld

Pártközlemény-szagú kormányhatározatban reagált a kormány a homofób törvény uniós kritikáira

Gyarmatosítózás és kommunistázás is van benne, Orbán Viktor jegyzi.

Szász Zsófi
POLITIKA

A Magyar Közlönyben hirdették ki, hogy védettségi igazolvány nélkül is lehet kivetítőn nézni a meccset

Ez azonban a hivatalos szurkolói zónákra nem vonatkozik.

Horváth Bence
sport

Kijött a rendelet: holnaptól élnek az újabb lazítások

Megnyílik a világ azoknak, akik már kaptak védettségi igazolványt.

Szász Zsófi
járvány

Hivatalos: holnaptól 11-re kell csak hazaérni

Ezt írja már a Magyar Közlöny is.

Szász Zsófi
járvány

Egy autóalkatrész bolt honlapján hamarabb megjelent egy rendelet, amivel szinte teljesen megegyezőt hirdetett ki végül a kormány

És legalább egy másik autószervízbe is eljutott a dokumentum. Hadházy Ákos is posztolt az esetről, a kormány szerint hazudik.

Csurgó Dénes
cirkusz

Fontos dolgok előre: nettó 50 millió forintra emeli az olimpiai aranyérmesek jutalmát egy kormányrendelet

Az összes többi helyezés honoráriuma is emelkedett, egészen a nyolcadik helyig.

Neuberger Eszter
sport

Megtiltja a kormány az adóemelést az önkormányzatoknak

Merthogy a koronavírus, ugye.

Boros Juli
politika

Jenei Zoltán az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját nevezte ki a kormány az egészségügyi ellátórendszer működését felügyelő új szerv élére.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Megjelent a rendelet, ami éjféltől szabályozza az életünket

Hosszas várakozás után, kedd este fél 11 felé megjelent a Magyar Közlönyben. A polgármesterek jelölhetik ki, hogy hol kötelező a maszkviselés a köztereken.

Horváth Bence
Egészségügy

Új karanténszabályok léptek életbe mától Magyarországon

Egyszerűsödik a külföldről hazaérkezők karanténba helyezése, és a karanténszegés büntetési tétele is emelkedik.

Neuberger Eszter
járvány

Újabb 5 milliárd forintot költ budapesti utak leaszfaltozására a kormány

Leginkább külső pesti kerületekben vannak még utcák, amiken nincs szilárd burkolat.

Neuberger Eszter
Budapest

2,5 milliárd forintból épít lélegeztetőgép-raktárat a kormány

A több ezer darabos magyar zsákmány mellé befér majd a közös uniós készlet is.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Stadion- és vasútépítésre, és turisztikai fejlesztésekre vett el pénzt a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból

Összesen 161 milliárd forint költségvetési átcsoportosításáról döntött egy friss kormányrendelet.

Neuberger Eszter
gazdaság

Bővítik a WHO budapesti irodáját

Az irodabővítés költségeit a 2020-as költségvetés terhére a kormány fedezi.

Neuberger Eszter
Egészségügy