Garancsi István, Orbán kötélbarátja elengedte a csapata kezét. Az önkormányzat átmenetileg átvenné a Videotont, hogy megmentse a megszűnéstől.
Mostantól ráadásul a csapatok maguk választhatják majd ki, hogy milyen színű ligalogót szeretnének használni a mezeiken.
Az MLSZ szerint hiába nagyszerű a hangulat a válogatott meccsein, a gyűlölködő, helyenként rasszista megnyilvánulások miatt rendre lecsap az UEFA.
„Az elmúlt 15 év után nem elfogadható, hogy még vannak olyan csapatok, ahol alig vannak magyar játékosok” – mondta az MLSZ közgyűlésen Csányi Sándor, akit újabb öt évre a szövetség elnökévé választottak. Bejelentették azt is, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyal 2030-ig hosszabbítottak.
Bár tavaly fáradni látszott a kapcsolat, két újabb világbajnoki és egy Európa-bajnoki ciklusra kapott megbízást az olasz szövetségi kapitány.
A fegyelmi eljárás miatt egyelőre nem kezdődött meg jegyértékesítés a Hollandia elleni találkozóra.
Az MLSZ elnöke ugyanakkor reméli, hogy Mészöly tanult a hibájából.
„Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja” – mondta az Újpest vezetőedzője.
A szakmai stáb csak 540 millió forintot kap.
Az MLSZ összegezte a magyar bajnokság helyzetét, kiderültek meghökkentő adatok.
Az MLSZ azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól.
A klub közleménye szerint a FIFA a fellebbezés és a jogorvoslat lehetőségétől is elzárta őket.
A legnagyobb probléma, hogy a folyamatos egyeztetés és javuló párbeszéd ellenére a szövetség csak közvetett módon tud hatni a klubokra – mondta Barczi Róbert.
Több stadiont is felajánlott a magyar szövetség a fehéroroszoknak.
A magyar szövetség szerint nincs szó ellentmondásról az ügyben.