magyar levente

Éjfél táján érkezik haza az első magyar mentőjárat Afganisztánból

Magyarokat, a magyarokkal együttműködő afgánokat és külföldieket hoz.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Már Frankfurtban van az Afganisztánból kimentett huszonhat magyar

Hajnalban pedig elindultak Kabulba a magyar civileket és a munkájukat segítő afgánokat mentő gépek.

Mészáros Juli
POLITIKA

Szijjártó szabadságon van az afganisztáni válság közepén, de nem merült fel, hogy visszatérjen

Helyettese ment el az uniós csúcsra, és ő nyilatkozott az újságíróknak. Magyar Levente szerint a tálibok veszélyt jelentenek a világ békéjére, és azon vannak, hogy minden magyart kimenekítsenek. Biztonsági okokból nem mondta el, mennyien vannak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A kormány vizsgálja, hogyan tud segíteni azokon, akik tolmácsként vagy máshogy dolgoztak a magyar csapatoknak Afganisztánban

De Magyar Levente államtitkár azt is mondta, „nem fogadjuk el” azokat az elvárásokat, amik arra vonatkoznak, hogy korlátlanul fogadjunk be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban, hetekben el akarja hagyni.

Herczeg Márk
háború

Nem is a magyar államé a cég, ami a helyiek elől elhappolta a zsibói Wesselényi-kastélyt

Már márciusban kiszervezték a Manevi Zrt-t egy alapítványnak. A közérdekből határon túli ingatlanokat hotellé alakító cég fociakadémiák környékén vásárol palotákat.

Herczeg Márk
képzavar

A külügy bekérette a német ügyvivőt Petry Zsolt kirúgása miatt

“A szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyarok számára elfogadhatatlan” - mondta annak a kormánynak a diplomatája, amely alatt sima lájkolásért rúgnak ki embereket.

Szily László
POLITIKA

Szijjártó felvonta a horgonyt, és azzal a lendülettel bekérette a német nagykövetet

Úgy látszik, továbbra sem eveznek egy csónakban a német külügyi államtitkárral.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány szeretné, ha kisrepülővel lehetne utazni a megyei jogú városokba

Repülőtér-fejlesztési terveket kértek a városvezetőktől.

Szurovecz Illés
közlekedés

Egyes, leülhet, üzente vidáman Kásler miniszter a lélegeztetőgépek iránt érdeklődő Hadházy képviselőnek

A miniszter nevében válaszoló Magyar Levente szerint Hadházynak jobban kéne figyelnie a parlamenti üléseken.

Király András
POLITIKA

Külügyminisztérium: Szijjártó sosem engedné el maga mellől a helyettesét

Magyar Levente biztosan nem lesz washingtoni nagykövet, "ő a miniszter jobbkeze."

Botos Tamás
POLITIKA

Tizenegy magyart menekítettek ki egy panamai dzsungelfesztiválról

A bulit már épp körülzárták a helyi fegyveres erők a koronavírus miatt.

Czinkóczi Sándor
fesztivál

A járvány miatt sem állhat le a munka, figyelmeztette a nagykövetségeket a külügyminisztérium

Az Index birtokába jutott egy misszióvezetőknek írt belső levél.

Horváth Bence
POLITIKA

Berendelte a külügy az amerikai ügyvivőt, miután ismét szóba került, hogy Orbán hangolhatta Trumpot Ukrajna ellen

A magyar kormány szerint ez egy fake news.

Horváth Bence
politika

Magyar Levente: Az országnak mára olyan tekintélye és tisztelete lett Európában és a világban, amilyen 100 éve nem volt

Az államtitkár szerint Magyarország évei a mostaniak, és ennek a sikertörténetnek Kelet-Magyarország is részesévé vált.

Herczeg Márk
politika

A magyar kormány tiltakozó jegyzéket adott át a románnak

Az úzvölgyi katonai temetőben történtek teljes kivizsgálását kérik.

Herczeg Márk
POLITIKA