Váratlan dilemma.
Erkin Tuniyaz Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és Magyar Leventével, a külügyminisztérium parlamenti államtitkárával is találkozott.
Hadházy Ákos és a Momentum harmadszor is lebontotta a sajtóelhárító kordont a Karmelita elől.
Szijjártó Péter hétfőn tárgyal Vang Ji államtanácsossal.
A parlament üléstervébe kedden bekerült a svéd és finn csatlakozási kérelem elfogadása, de a halogatást számon kérő MSZP-s kérdésekre nem érkezett válasz.
A kormány szerint ez Magyarország történetének legnagyobb beruházása.
Magyar Levente szerdán és csütörtökön több találkozón is részt vett.
A magyar külügyminiszter-helyettes az első magas rangú politikus, aki Kijevbe látogatott a háború kitörése óta.
A miniszterelnök helyett a külügy válaszolt, és sikerült a bravúr, hogy abban sem említették meg Putyin nevét.
Tessék, még hogy a magyar kormánnyal nem lehet párbeszédet folytatni, csak kérdezni kell!
Érkezésük után személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak – közölte a Belügyminisztérium.
Magyarokat, a magyarokkal együttműködő afgánokat és külföldieket hoz.
Hajnalban pedig elindultak Kabulba a magyar civileket és a munkájukat segítő afgánokat mentő gépek.
Helyettese ment el az uniós csúcsra, és ő nyilatkozott az újságíróknak. Magyar Levente szerint a tálibok veszélyt jelentenek a világ békéjére, és azon vannak, hogy minden magyart kimenekítsenek. Biztonsági okokból nem mondta el, mennyien vannak.
De Magyar Levente államtitkár azt is mondta, „nem fogadjuk el” azokat az elvárásokat, amik arra vonatkoznak, hogy korlátlanul fogadjunk be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban, hetekben el akarja hagyni.