Információink szerint Orbán Viktor mellett öt ember vesz részt a magyar delegációból a Trumppal folytatott munkaebéden. A minisztereket és cégvezetőket egyebek mellett a Four Seasonsben, Sofitelben, Waldorf Astoriában szállásolják el.
A támadás célja szerinte az volt, hogy megakassza a Tisza jelöltállítási folyamatát, de azt módosított formában ugyan, de végigviszik.
Kétszázezer Tisza-szimpatizáns adatait tartalmazhatja az adatbázis. Magyar Péter tájékoztatást ígér a szerinte orosz hátterű hackertámadásról.
A Tisza vezérének már hatszor akkorát kellett volna buknia másfél év alatt, mint amekkorát Gyurcsány bukott az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával – ha hihetünk az első, Magyar Péterről megjelent fideszes könyvnek.
„Figyelem Karácsony Gergely mozgását, és van ebben valami szörnyű, valami félelmetes. „Ő lesz a meghalt, majd feltámadott Bobby Ewing." A kormánylap publicisztikájában megtörténik a Feltámadás.
„A kesztyűt fel kellett venni!”
Az ügyészség átvette a vád képviseletét.
Újabb fejezet a kormány MTA elleni kampányában.
Kórházak állapota, MÁV, Hatvanpuszta, luxizás. A NER 15 éve alatt végig a szemünk előtt folyt minden, de most kezdtek az emberek jobban figyelni ezekre. Sok tényező együttállása kellett hozzá.
Döbbenet, pusztulás, pokol!
Az érvelés szerint, mivel magyar állampolgár is volt, ezért a magyar törvények is vonatkoznak rá.
A többség már nem áll ki a Fidesz mellett, a pártban elitista fordulat történt, aminek zakó is lehet a vége. Ezeket nem az Amerikai Népszava, hanem a Pesti Srácok-os Huth Gergely írja a központi pártlapban.
Csak visszaadta volna a labdát a kapusnak.
„Nem harcosok klubjára van szükség, hanem vitákra, beszélgetésekre, álláspontok ütköztetésére. Minden demokráciának ez az alapja, amire lehet építeni” – írja a rapper.
A bank és az energiaitalgyártó sem kommentálja a koncerten történteket.