magyar nemzeti filmalap

Havas Ágnes távozik a Magyar Nemzeti Filmalap éléről

Nyolc és fél év után.

Horváth Bence
POLITIKA

Meghalt Andy Vajna

Vajna András György maradandó, de ellentmondásos életművet hagyott hátra: hongkongi fodrászatból indulva lett hollywoodi filmgyáros, adóelkerülő, majd magyar kormánybiztos, kaszinókirály és fideszes tévétulajdonos.

Herczeg Márk
POLITIKA

Léa Seydoux szerepel majd Enyedi Ildikó következő filmjében, a Feleségem történetében

A Füst Milán regénye alapján, európai koprodukcióban készülő filmre 1 milliárd forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Herczeg Márk
FILM

Mától két hétig ingyen megnézhető 100 magyar film

Így kíván boldog karácsonyt a Filmarchívum.

Herczeg Márk
FILM

Vajna: Az volt a feladat, hogy 4 éven belül nyerjünk egy Oscart, sikerült

A filmbiztos az ATV-ben fényezhette magát és a jobboldali kulturkampf célkeresztjébe került új Nándorfehérvár-filmet.

Rényi Pál Dániel
tévé

Nagyon olcsó Budapesten filmet forgatni

Tavaly 1900 forgatás volt Budapest közterületein, és ebből az önkormányzatok csak bruttó 272 millió forintot szedtek be.

Herczeg Márk
FILM

"Sosem állítottuk, hogy a film jogai a miénk lennének" - fordult nyílt levélben a Filmalaphoz a Macskafogó felújítója

Jancsó Dávid úgy érezte, van mit tisztázni azután, hogy a Filmalap a közösségi finanszírozásra hivatkozva felmondta a szerződésüket.

Király András
FILM

Pálfi György szerint Schmidt Máriáék nem engedték ki külföldi fesztiválokra a kisfilmjeit, nehogy összevissza nyilatkozgasson a kormányról

A rendező úgy látja, Vajnáék a mozis szakmának az ő példáján akarták megtanítani, hogy nem érdemes visszabeszélni.

Horváth Bence
politika

Kincsem, ami nincsen

A Hídemberhez képest nagy előrelépés a Filmalap eddigi legdrágább filmje. De talán jobb lett volna, ha nem erre lépnénk előre, és a Kincsem tényleg a legendás versenylóról szól. (Ráadásul még a ló sem szimpatikus!)

Herczeg Márk
FILM

Andy Vajna szerint a magyar filmtámogatás nagyon átlátható lett, pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy

A filmügyi kormánybiztos elmondta, hogy próbálkoznak Hunyadi-, betyár- és más történelmi témájú filmekkel is, de az eddigi forgatókönyvek nem voltak elég jók.

Herczeg Márk
FILM

33 milliárdosra nő jövőre Andy Vajna fekete luka

Ekkorára emelte a kormány a Filmalap letéti számlájának keretét.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Még nagyobb lett Andy Vajna fekete luka!!!4!

Még több pénzt tolhat a magyar állam a már így is agyontámogatott külföldi filmgyártásba. Több ponton is módosították a filmtörvényt, a Vajna felügyelte Filmalap tovább terjeszti hatalmát.

Tbg
a hetedik művészet

Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója

Kálomista Gábor megsértődött, amiért bekerült róla egy jelenet a Kút című filmbe. Másnap gyártócége egymás után mondott fel a stáblistán szereplő embereknek.

Rényi Pál Dániel
FILM

Újabb filmalapos filmben kapott munkát Vajna Tímea cége

Andy Vajna mondja ki az áment a finanszírozandó magyar filmek támogatásáról, felesége cége pedig megbízást kap a munkából. Rokonok, akik vagyunk.

Tbg
a hetedik művészet

Készül Pálfi György új filmje, ami Stanislaw Lem Az Úr hangja című regényét dolgozza fel

A Kanadában készülő filmre a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatást ad.

Herczeg Márk
FILM