Magyar Orvosi Kamara

Az Orvosi Kamara titkára a vakcinákról: A magyar hatóságok szinte pecsétnyomó hellyé degradálódtak

Svéd Tamás szerint komoly lelkiismereti válságot okozhat az orvosok számára a Sinopharm vakcina.

Szurovecz Illés
járvány

Közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara a vakcinák engedélyezésének lazítása miatt

Azt kérik, hogy továbbra is az Európai Gyógyszerügynökség szabályainak megfelelő bevizsgálás után engedélyezzék a vakcinákat.

Mészáros Juli
járvány

Fellélegezhettek a covid-osztályokon, de hátradőlni nem lehet

A csökkenő betegszám javíthatja a túlélési esélyeket.

Haszán Zoltán, Szurovecz Illés
járvány

51 egészségügyi dolgozóról tud a MOK, akik a járvány következtében haltak meg

Tíz mentős, illetve háziorvos neve szerepel az orvosi kamara által indított emlékoldalon.

Horváth Bence
járvány

Káosz látszik kibontakozni az egészségügyi dolgozók oltásánál

Az orvosi kamarának küldött beszámolók szerint az oltóhelyek először a saját dolgozóikat oltják, egyáltalán nem érvényesül a vírusnak való kitettségen alapuló fontossági sorrend.

Neuberger Eszter
Egészségügy

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hiányolja az oltási tervet az oltási tervből

Kincses Gyula azt mondta, ő nem abc sorrendben oltana.

Mészáros Juli
koronavírus

Szerződéssel tenné transzparensebbé az orvosfogadást az orvosi kamara, amíg teljesen felszívódik a választott orvosos szülés igénye

Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.

Neuberger Eszter
Egészségügy

A praxisközösség tényleg a háziorvosi ellátás jövője lehetne, de az erőltetés tönkreteheti az egészet

Az egy háziorvos és egy asszisztens munkájára épülő ellátás helyett 5-10 orvosból álló praxisközösségekkel képzeli el a kormány az egészségügyi alapellátás jövőjét. A modellváltást évek óta javasolja az egészségügyi szakma, de erőltetett közösködésről hallani sem akar a háziorvosok többsége. Egészségügyi közgazdász és praxisközösségben dolgozó háziorvos mondták el a 444-nek, szerintük hogy kéne kinéznie a hamarosan felálló új rendszernek.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Már 16 egészségügyi dolgozó vesztette életét koronavírusban

Az áldozatok között a legtöbb ápoló, mentőtiszt és háziorvos.

Fődi Kitti
járvány

Csak a veszélyhelyzet vége után kötne új munkaszerződéseket az orvosokkal a kormány

Pintér Sándor belügyminiszter levélben árulta el, az orvosi kamara milyen javaslatait fogadta el az új munkafeltételekkel kapcsolatban.

Neuberger Eszter
Egészségügy

A háziorvosok bérét is rendezi a kormány, 71 milliárd forinttal többet költ jövőre egészségügyi alapellátásra

Az alapellátásban dolgozó fogorvosok viszont úgy tűnik, kimaradnak a béremelésből.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Orvosi Kamara: Félreértelmezés, hogy sorshúzással döntenének a betegek közt

Kásler Miklós már a hippokratészi esküt emlegette.

Szurovecz Illés
járvány

Két napja hatályban az egészségügyi törvény, de még mindig nem hivatalosak a legfontosabb részletszabályai

Napok óta hallgat a kormány az egészségügyi szolgálati munka pontos új feltételeiről, pedig alig tíz nap, és oda kéne adni a dolgozóknak az új munkaszerződés-tervezeteket.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Tragikus kórházi állapotokról számol be az Orvosi Kamara

Logikátlan vezénylések, szaporodó kórházi fertőzések, kevés szakember.

Szurovecz Illés
járvány

Átírja a kormány az orvosok kötelező kirendelésének szabályait

Elfogadják a Kamara javaslatát. Gulyás azt mondta, másodállásokkal kapcsolatban is megengedők lesznek.

Szurovecz Illés
Egészségügy