magyar orvosok szakszervezete

„A magyar egészségügy olyan, mint a zuhanóspirálba került repülő: nincs már felhajtóerő” – a jobb egészségügyért tüntettek a Kossuth téren

Felolvasták Gálvölgyi János támogató levelét, felszólalt Gryllus Dorka, Tapasztó Orsi, Sodró Eliza. A kormány válasza pont az, ami a szakmai tüntetéseknél már megszokott: az ellenzék mozgatja a tiltakozókat.

Haszán Zoltán, Haász János
belföld

Álhírterjesztéssel vádolja a Belügyminisztérium az Orvosi Kamarát, miután az fenyegetőnek látja a kormány tervét

A legutóbbi komoly tiltakozásnak szomorú vége lett - legalábbis a kamara számára.

Windisch Judit
POLITIKA

Az Orvosok Szakszervezete szerint "a kamarai elnökség munkájának megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit"

"Nem látjuk hogyan fog ez a döntés javítani az egészségügyön, az ellátás hozzáférhetőségén vagy minőségén."

Botos Tamás
Egészségügy

Magyar Orvosok Szakszervezete: Előfordul, hogy 65-70 éveseket nem tudnak lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály

Tóth Judit alelnök megköszönte az ózdi főigazgatónak, hogy kiállt az igazság érdekében, és elmondta, mennyire súlyos a helyzet.

Szurovecz Illés
járvány

Magyar Orvosok Szakszervezete: A létező egészségügyi dolgozók tartalékai már elfogytak

„Ha valóban valahol vannak még titkos tartalékok, akkor itt az ideje, hogy előkerüljenek ezek” - mondta Daróczy Gaál Ágnes.

Szurovecz Illés
járvány

Az orvosok szakszervezete 2-3 ezer lélegeztetőgépen tartott beteggel számol, pedig már most is rangsorolni kell, kiket küldenek intenzívre

Attól tartanak, hogy nem fognak tudni ellátni ennyi beteget.

Czinkóczi Sándor
járvány

Bizonytalanság, bérfeszültség és kormányzati rosszindulat: mi az egészségügyi dolgozók baja a szolgálati szerződéssel?

A kormány a járvány alatt kezdte el átverni az egészségügyi rendszer átalakítását, ez ellen pedig csak azzal tudtak tiltakozni az orvosok és ápolók, ha kilépnek, az egyetlen napon, amikor lehet. Összeszedtük, hogy miért háborította fel az egészségügyi dolgozókat a szolgálati jogviszonyról szóló szerződés.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Már most bergamói állapotok vannak a magyar kórházakban a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint

Szabad Zoltán szerint sok kórházban megteltek az intenzív osztályok, és hiába jelölnek ki új ágyakat, nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember.

Horváth Bence
Egészségügy

Orvosbéremelés: Túl nagy ár lehet a másodállás korlátozása és az átvezénylés tűrése a magasabb fizetésért cserébe

Orvosszervezetek attól tartanak, a másodállás vállalásának „drasztikus megállítása”, és az átvezénylés kötelező tűrése épp az ellenkező irányba hathat, mint amit a kormány a most elfogadott törvénnyel szeretne. Egyes ellátási formákban még súlyosabb orvoshiányhoz vezethet.

Neuberger Eszter
Egészségügy