A miniszterelnök követeli, hogy „a legfőbb ügyész haladéktalanul szólaljon meg az ügyben”.
Mécs János alkotmányjogász szerint Sulyok Tamás kreatívan oldotta meg a kérdést, de ő nem számít arra, hogy az elnöknek kedvező döntés születne. Akkor ugyanis egy új szerepkört kreálna magának a testület. A Political Capital elemzője, László Róbert szerint hiba volt Magyar részéről, hogy úgy sulykolta a lemondás határidejét, hogy másnap nem történt semmi.
Zuhannak a világpiaci árak, közben öt éve nem volt ennyire erős a forint.
„Magyarországon a futball szorosan összefügg azzal, ami a politika felsőbb szintjén történik” – mondta Stefan Gartenmann.
A Helsinki szerint az Orbán-rendszer pusztító örökségétől való elszakadás fontos mércéje, hogy hogyan kommunikál a kormány fontos társadalmi kérdésekről.
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek az Országgyűlésben. A felemelő pillanatok után viszont jött a csörte, Orbán Balázst például a világ leggyávább magyarjának nevezte a kormányfő, és felolvasta neki az 56-os mártírok névsorát.
Magyar Péter még május végén rúgta ki a TEK főigazgatóját, most pedig Sulyok Tamás felmentette a hivatalos szolgálat alól.
És más ellenzékieknek is személyes beszólogatásokkal válaszolt a kormányfő, aki a második körös adok-kapokban már sokkal jobban elengedte magát, mint az első, önálló felszólalásában.
Vitnyéd volt a fő téma napirend előtt: a miniszterelnök migrációs kérdésben támadta a volt kormánypártot, mire a volt kormánypárt migrációs kérdésben támadott vissza.
Németh Zsolt azt mondta, a rendezvényt idén párbeszédközpontúbbá akarják tenni, „ezért a mostani kormányzati garnitúrát” is meghívják.
Ennek alapján Orbán Viktort nem lehetne többé miniszterelnökké választani.
Neki sem tetszik túlzottan, hogy Magyar Péter azt mondta korábban, Magyarország az egyetlen ország a világon, ami saját magával határos.
Orbán Viktor 2024 nyarán még úgy gondolta, hogy a migrációs paktumot végre kell hajtani. Minderről Magyar Péter miniszterelnök beszélt a Fidesz-kongresszus elé időzített rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A távozó helyettes államtitkárok között van Szalay-Bobrovniczky Vince és Csampa Zsolt is a Magyar Közlönyben megjelent kormányfői határozatok értelmében.
Az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóit szombati hatállyal mentette fel a kormányfő.