A vizsgálat eredményét csatolta, továbbá megismételte azt az ígéretét, miszerint a Tisza választási győzelme esetén az országgyűlési képviselőket és a kormánytagokat rendszeres drogtesztnek fogják alávetni.
A Tiszából kiugrott – eddig is hiteltelennek bizonyult – Csercsa Balázs a forrása annak az állítólagos tervezetnek, ami szerint az új parlament kivezetné a védett üzemanyagárat és megadóztatná a megtakarításokat. A Tisza Párt szerint ez is kamu.
A Ronin Security vezetője azután kezdett nyilvános bűnbánatba, hogy az interneten körbementek a biztonsági szolgálat embereiről készült képek a Fidesz erőszakba fordult kampányrendezvényéről.
A brit humorista óriási blokkot szentelt műsorában arra, hogy bemutassa Orbán politikáját és a közelgő magyarországi választások lényegét.
A Tisza alelnökének és képviselőjelöltjének egy napját kísértük végig azon a vidéken, amit ő csak magyar Toszkánának nevez. Megkérdeztük a kokainozásról, LSD-zésről és arról, miért költözött nyolcszor az elmúlt két évben.
Magyar Péter szerint inkább az derült ki, hogy „a titkosszolgàlat nem is tagadja, hogy koholt vádakkal akartak nyomást gyakorolni a 19 éves fiatalemberre".
Titkosszolgálati játszmák, példátlanul súlyos ügyek és az országot megdöbbentő kiállások előzik meg a választást, ahol már világpolitikai tétje is van annak, hogy mi magyarok milyen rendszerben akarunk élni.
A Tisza elnöke szerint megdöbbentő volt látni Orbánt Győrben péntek este.
Üdvözüljük a Kossuth rádió hallgatóit! A portugál Magyar Péter. Mit csinál a fideszes, ha elveszíti a választást? Goethe elfeledett eposza. Nem kell államilag támogatot Freddie Mercury-kiállítás! Inkább legyen Horváth Pista! Trump tőzsdézik. Fogadjunk!
A Tisza elleni titkosszolgálati akcióról a nyilvánosságot tájékoztató volt századosról erős minősítéseket írt a BM.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor, aki „képtelenségeket rikácsolt Győrben a vele egyet nem értőknek”, elvesztette a kontrollt.
A Tisza elnöke a 444-nek elmondta: Rogánék kiszerveznek feladatokat magán titkosszolgálatoknak, amit az állam nem tud vagy nem mer elvállalni.
Egyébként színésznek sem utolsó, ahogy rácsodálkozik Zelenszkijre, az kőkemény!
A tiszások szakadó esőben és sötétben vonultak a Mindszenty hercegprímás térre, ahol egy nappal korábban Orbán Viktor mondott beszédet.
Orbán közösségi médiás stábja trükkös fotópárokat készít napok óta annak bizonyítására, hogy Magyar rendezvényein alig vannak. Két tér is segít ennek eldöntésében.