Magyar Turisztikai Ügynökség

Maga Rogán Antal adta át, egymilliárd forint állami támogatást kapott, most, öt évvel később bezárt a zalai hullámvasút

Napra pontosan öt éve még úgy volt, Magyarország első fix telepítésű hullámvasútja lepipálja a fővárost is.

Kaufmann Balázs
belföld

„Amikor visszajöttek újra, hoztunk kölcsönbe egy 13 cm-es ágyat, megfelelt, aznap már vissza is vittük”

„Kicsit olyan volt az ellenőrzés, mintha egy újhullámos csehszlovák vígjátékba csöppentünk volna” – írták szállásadó olvasóink, akik átestek a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. ellenőrzésén.

Herczeg Márk
turizmus

Elveszik Lázártól az állami céget, ami megvonta a Fraditól a szponzorpénzt

Kubatov Gábor FTC-elnök és Fidesz-alelnök korábban azt mondta, aki megvonja a Fraditól a támogatást, az mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kiakasztják a szállásadókat a Magyar Turisztikai Ügynökség engedélyéhez szükséges ellenőrzések

Sokan, akik vidéken olcsó szálláshelyet igyekeznek nyújtani, azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésen elképesztően kicsinyes kritériumok alapján hasalnak el, és nagyon nehéz megfelelni az MTÜ-nek.

Herczeg Márk
turizmus

Orbán Ráhel évfolyamtársából miniszteri biztos lett

Jakab Zsófia a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felel.

Urfi Péter
POLITIKA

Hogy, hogy nem, a NER politikai vezetéséhez és a hozzájuk köthető reklámcégekhez jutott a turizmusba tolt százmilliárdok nagy része

A K-Monitor kiperelte a Visit Hungary országimázscég 2018 és 2022 közötti szerződéseit, Balásy Gyula cégei 85 milliárd forintnyi megbízást kaptak.

Benics Márk
POLITIKA

Polt feljelentésként értelmezte Vadai kérdését arról, hogy miért hirdette az Orbán család érdekeltségét az MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség a New York Timesban hirdette a Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST egy érdekeltségét, ezzel most a II. kerületi rendőrkapitányság foglalkozhat.

Mészáros Juli
belföld

Fideszes önkormányzatok kapták a turisztikai támogatások közel 80 százalékát

A legtöbb pénzt, 7,8 milliárd forintot Balatonfüred kapta, de Debrecen se járt rosszul a 7,5 milliárd forinttal.

Benics Márk
belföld

A felnőttképzésre létrehozott Magyar Turizmus Akadémia romániai kastélyt és balaton-felvidéki ingatlant vásárolgat

Az akadémia tulajdonosa az a Magyar Turisztikai Szövetség, ami 900 millió közpénzt kapott az államtól egy társasjátékra, amit aztán 110 millióért gyártottak le.

Mészáros Juli
belföld

Medencés luxuslakópark és mélygarázs épül Balatonszemes utolsó kempingjének helyére

8600 négyzetméteren privát partszakasza is lesz a Szemesbaynek.

Solti Hanna
luxus

Kormánylapokban promózzák azt a szállodát, amire 8 milliárd forintos támogatást nyert egy volt futballista egy nappal a pályázat kiírása előtt alapított cége

A 31 éves Sáfrány Tamás a tiszakécskei öltözőtől Szíjj László cégének számviteli ügyintézésén át jutott el a keszthelyi szállodabizniszig. Ahol aztán Szíjj tőkealapja is felbukkant.

Haász János
gazdaság

A Turisztikai Ügynökség szerint a Booking.com több ezer szálláshelyet lehetetleníthet el a fizetési késedelmeivel

Az internetes szállásközvetítő-óriás botránya a családi vállalkozásokat sodorja veszélybe a leginkább.

Dienes Gábriel
turizmus

Booking-botrány: beragadt pénzek, hamis ígéretek, zéró visszajelzés, perrel fenyegető szállásadók

Vannak szállásadók, akik 5 millió forintot várnak hiába, a turisztikai ügynökség és a versenyhivatal is vizsgálódik, a Booking nem siet válaszolni a hozzá fordulóknak.

Solti Hanna
nyaralás

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint szárnyal a külföldi turizmus a Balatonon

A külföldi forgalom 14 százalékkal múlta felül a tavalyit. A hazai közben 10 százalékkal csökkent.

Benics Márk
gazdaság

70 milliós turisztikai támogatást kapott a kitörés túrák szervezője

De kapott egy kis pénzt Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István cége is.

Mészáros Juli
PÉNZ