Az egyéni képviselői jelöltség után a választókerületi elnöki pozícióról is lemondott.
A cég Magyarországon nagyjából nyolcezer embernek ad munkát.
„Aki ismer, az tudja, hogy van bennem ambíció, 49 éves vagyok, a legjobb formában és legjobb állapotban, és még sok nagyon jó év áll előttem” – mondta a miniszter.
Az annak idején egy csodálatos faszoborral az országos hírekbe bekerült fideszes polgármester, Farkas Éva Erzsébet 12 oldalon hozott össze 21 találatot.
Az építési és közlekedési minisztert a jelek szerint nem törte meg a fekete szombat.
A miniszter szerint „példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon” foglalkoztatja a munkavállalókat a makói gumigyárban a német tulajdonú cég.
Már az érdekképviselet dokumentumaihoz sem fér hozzá Radics Gábor, aki „aljas húzásnak” tartja a Continental lépését.
Az sem igaz, hogy a dolgozók nem tudják, miért kezdődött leépítés, és csak faliújságról tudhatták meg, hogy kirúgások lesznek – reagált a cég a szakszervezeti vezető nyilatkozatára.
A cégvezetés szerint a piaci környezet romlása miatt, a dolgozók szerint azért, hogy külföldi vendégmunkásokkal pótolják őket.
Lázár Jánosék le is tették a 25,3 milliárd forintos beruházás alapkövét. A 120 alkalmazottat foglalkoztató új gyártóbázisra évente akár egymilliárd darab kétrészes alumíniumdoboz előállítására lesz képes.
A férfi áramütést szenvedett.
A város fideszes polgármestere által közölt képeken látni, hogy a keresztet cipelő gyerekeket római katonáknak beöltözött férfiak kísérték.
Az ütközés során az árokba repült a munkagép.
Újabb sztrájk jöhet a makói Continentálnál.
Ha még az agyontámogatott foci sem bírja ki ezt a válságot, akkor mi fogja?