marcali

Árokba hajtott egy részeg sofőr, de azt mondta, nem ivott, csak megevett 1 kiló rumos csokit

Az alkoholszonda a marcali sofőrnél nagymértékű alkoholfogyasztást jelzett.

Herczeg Márk
baleset

„Égni fogtok, mint a fáklya” – felgyújtotta volt főbérlője házát a marcali férfi

A szomszédok még időben tudták hívni a tűzoltókat, de a tűz így is több mint félmillió forint kárt okozott.

Benics Márk
bűnügy

Hadházy most Marcaliban talált egy wellness-torzót

Több mint félmilliárd forint állami támogatást ígért a megépítésére három éve a helyi Fidesz-képviselő.

Botos Tamás
POLITIKA

Csaknem 500 embert lopott meg egy szabolcsi nő az interneten

Még azután sem hagyta abba, miután a rendőrök kihallgatták. Összesen 15 millió forint kárt okozott, az ügyészség börtönbe küldené.

Kaufmann Balázs
belföld

Nem jó ötletek: jogsi nélkül ismerős nevét bediktálni a rendőrnek, az erdőbe dobott szemétben otthagyni az iratokat

Ezekről viszont senki sem szólt előre sem a Marcaliban, sem a Szekszárdon élő férfinak.

Mészáros Juli
bűnügy

Egy részeg férfi eresszel, faágakkal dobálta tele az úttestet Marcaliban

A férfi visszaeső, volt, hogy sütőolajat öntött az úttestre.

Fődi Kitti
bűnügy

Egy önkormányzati vezető és egy vadász ellen is vádat emeltek orvvadászatért

Három gímszarvas bikát ejtettek el, az egyiken GPS-jeladó is volt.

Mészáros Juli
bűnügy

Különös vírus támadta meg Marcali környékének fideszes polgármestereit: ugyanazon a napon, egyszerre kezdtek bizarr dolgokat művelni

Csak nehéz helyzetben lévő kistelepülések fideszes polgármestereire veszélyes.

Szily László
publicisztika

Jogsi nélkül autóztak a kijárási tilalom alatt, testvéreik adatait diktálták be a rendőröknek

Nem jött be a trükk, közérdekű munkát kaphatnak.

Szurovecz Illés
bűnügy

Orvvadászok öltek szarvast Somogyzsitfán

Az ott a képen egy levágott szarvasfej.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy 38 éves nő ellopta a volt élettársa szaxofonját

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Egy buszban felejtett pecsét miatt bukott 241 szavazatot a Jobbik jelöltje Marcaliban

Egyszerre két különböző pecséttel hitelesítettek az egyik szavazókörben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Sok az érvénytelen szavazat a marcali szavazókörben, ahol beszakadt az urna

A helyi szavazatszámláló bizottság egyhangúlag megszavazta, hogy a szétszakadt urna továbbra is felhasználható. Aztán a szavazatösszesítésnél mégis érvényteleníteni kellett 243 szavazatot.

Király András
POLITIKA

Elszállt a net a hivatalban, leköpte és hasba rúgta a polgármestert

Munkálatok miatt a polgármester kihúzta a falból a vezetéket, az épp ügyeit intéző gazdász lesújtott.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Felfüggesztett börtönre ítélték a kölyökkutyákat agyonverő, illetve élve elásó 64 éves férfit

Enyhítő körülmények: a személyi körülményei, beismerő vallomása, és hogy állítólag nem tudta, hogy az egyik kutya élt, amikor eltemette.

Herczeg Márk
bűnügy