A rendőrség szerint semmi sem utal bűncselekményre.
Ismeretlen tettes ellen állatkínzás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
„Az emberek biztonsága érdekében.”
Egy időre – de aztán újra megnyitották.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a miniszterelnök vejéről elnevezett építményadót, de az csak a Margitszigetre korlátozódik.
Malőr: máshol Budapestnek nincs adókivetési jogköre, ott viszont Tiborcznak nincs érdekeltsége.
Nem konkretizálta, milyen érdekeltségekre gondol.
Az Új Világ Néppárt hozta létre az emlékezőhelyet, minden kavicson egy áldozat életkora olvasható.
Csak ki ne rágja az evezősök hajóját!
Kezdeményezi a következő közgyűlésen.
A BKK állította szerdán, hogy a bicikliző gyorskorisok szabálytalankodtak, amikor egymás mellett mentek az úttesten.
Edzés gyanánt együtt bringázott a rövidpályás korcsolyaválogatott, amikor közéjük hajtott a busz.
Aki teheti, kerülje a leglátogatottabb parkokat.
A fővárosi önkormányzat húsvét óta most először nem zárja le hétvégén a város egyik legnagyobb közparkját.
Pénteken pedig az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint járnak a fővárosi tömegközlekedési eszközök.