A baloldal szerint Macron befeküdt a szélsőjobbnak, az egészségügyi miniszter lemondott, emberi jogi szervezetek az elmúlt évtizedek legregresszívebb törvényének nevezték a jogszabályt.
A külügyminisztert az ukrán titkosszolgálat által megakadályozott Porosenko-Orbán találkozóról, a francia elnökválasztásba való magyar beavatkozásról és Bayer Zsolt legújabb kirohanásáról kérdeztük.
Arról beszélgettek, hogy a kontinens nemzeti, konzervatív pártjainak közös és erőteljes választ kell adniuk Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikájára.
Az eredmény azt jelenti, hogy az eredetileg Front National (FN) néven 1972-ben létrejött pártot alapítása óta először nem egy Le Pen vezeti majd.
Grégoire de Fournas, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés képviselője egy fekete képviselőtársának kiabálta be csütörtökön, hogy húzzon vissza Afrikába.
A francia író erről még januárban beszélt a HVG-nek.
Elemzők szerint a parlamenti kisebbségbe szorult Macron az időt húzza.
Mélenchon baloldali-zöld szövetsége és Le Pen szélsőjobboldali pártja is jobban szerepelt annál, mint amit a közvéleménykutatók vártak.
A Jean-Luc Mélenchon vezette baloldali és zöld összefogás szorongatja az elnök pártját.
Havasi Bertalan beszámolója szerint a szélsőjobboldali francia politikus elismeréssel szólt a Magyarországon bevezetett extraprofitadók rendszeréről.
A liberálisok győztek Franciaországban és Szlovéniában is a vasárnapi választásokon. Orbán Viktor fontos szövetségest vesztett a szomszédban, és Le Pen vereségével nagyon nehéz lesz megcsinálnia az új jobboldali frakciót az EP-ben.
A szavazatok 58 százalékát szerezhette meg.
A szavazók 28 százaléka maradhat távol.
A győzelemhez mindkét jelöltnek olyan szavazókat kell megnyernie, akik az első fordulóban még mást támogattak.
Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját Franciaországban.