De csak annak jár a negyedmilliós jutalom, akinek a képéből vagy hangfelvételéből jogerős ítélet születik.
A fideszes politikus feljelentette a hódmezővásárhelyi polgármestert, most a bíróságon találkoztak.
„Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni a városba.”
A magyar törvény szerint nem, a tudomány szerint értelme sincs, sőt, akár a jótékonynak szánt nyaklevesek is károsak lehetnek a gyerek személyiségfejlődésére is.
"A legtöbb ártalom nem egy fenékreütéssel éri, hanem például a válással, szeretethiánnyal, a mindent ráhagyó neveléssel, ami nem készíti fel őket a társadalmi együttélésre."
Hódmezővásárhely polgármestere vallja: "már a legkisebb korban ki kell alakítani azt, hogy a szülőnek a tekintélye meglegyen."
Egy jelölt legyen a Fidesz ellen, ez volt az üzenet.
Ő volt az a fideszes jelölt, aki helyett, miután Márki-Zay Péter fölényesen legyőzte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón inkább a város igazi ura, Lázár János akkori miniszter válaszolt a kérdésekre.
Mert nem politikusok hanem anonimitást kérő szakemberek voltak a beszélgetőpartnerek, akiket kifejezetten érdekelt egy jobboldali, keresztény ember véleménye Orbánékról - mondta a 444-nek Márki-Zay Péter.
Jattolás is volt, aztán Habony kiadta a parancsot.
Micsoda véletlen!
A bíróság nyilvános elégtételadásra és 800 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a hódmezővásárhelyi polgármestert.
Nem túl nagy kedvvel, de a helyi fideszesek is megszavazták az előterjesztést.
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester-jelölt fórumán jelentette ezt be a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.
Nyilván nem véletlenül érkezett ez a minőségi támadás: Márki-Zay Péter polgármester felesége bába volt.