Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
Karácsony Gergely visszalépése után most Dobrev Klára és Márki-Zay Péter próbálta eldönteni, melyikük a zöldebb. A hódmezővásárhelyi polgármester büntetné a szemetet égetőket, Dobrev szerint viszont a legszegényebbeket inkább segíteni kell.
A foci EB óta nem volt ekkora nézettsége a csatornának hétköznap este.
MZP vs. DK - mi ér többet, a fegyelmezett pártszervezet, vagy az internet népének megnyerése? Drámai fináléban csúcsosodik ki az ellenzéki előválasztás.
„Szavazz Dobrev Klárára!”
A párt országos elnöksége arra kéri a párttagokat, hogy tegyenek így, pedig közülük többen már kiálltak Dobrev Klára mellett.
Dobrev Klára most nem úgy viselkedett, mint a korábbi vitákon, vezető pozíciójának tudatában. Trumpozás, alkalmatlanozás, zsarolás emlegetése - hogy aztán a vita második felére, tartalmi kérdésekben hasonlókat mondanak.
Olyan megcsonkított idézetet raktak a címlapjukra, ami azt sugallja, mintha a jelölt betiltatná a válást és az abortuszt. Pedig nem. A PH emellett nyíltan beleállt a Dobrev-kampányba.
„Dübörög a Gyurcsány Show!” – tréfálkozik a kormánypárt.
A főpolgármester Márki-Zay Péter lapunknak adott interjújára reagált, amiben a miniszterelnök-aspiráns arról beszélt, hogy a DK néhol zsarolással állít Dobrev mellé polgármestereket.
Gurcsány Ferenc szerint nem igaz, hogy megvétózta, hogy Márki-Zay Péter részt vegyen a hatpárti gyűlésen.
Mivel az elmúlt négy év hat miniszterelnök-jelöltje is támogatja, és az összes ellenzéki pártnak segített már, ezért szerinte jól össze tudna tartani egy koalíciót. Szerinte Karácsony legfőbb hőstette, hogy kilépett a pártok árnyékából.
Szerinte a DK a zsarolástól sem riad vissza, hogy minél többen támogassák Dobrev Klárát.
A Magyar Nemzet címlapon tolja ezerrel a „Gyurcsány-párt” miniszterelnök-jelöltjét.
Ki állt eddig ki Dobrev Klára és ki Márki-Zay Péter mellett? Itt ellenőrizheted. A lista folyamatosan frissül.