márki-zay péter

Nyitrai Zsolt szerint a baloldal vezette be a földadót, pedig az Orbán-kormány tette lehetővé, és főleg fideszes polgármesterek élnek vele

A földadóról vitáztak a Parlamentben.

Herczeg Márk
parlament

Lázár: Ha a hódmezővásárhelyiek újraválasztják Márki-Zayt, a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak

De persze szívük joga. A térség fideszes országgyűlési képviselője ezt a kormány tagjaként mondta.

Herczeg Márk
POLITIKA

Varga Mihályék a földadó eltörléséről tárgyaltak

A Gazdasági Kabinet ülésén volt téma a nagybirtokosok védelme.

Herczeg Márk
vidék

Lázár János szerint a tavalyi választás egy proxyháború volt, ahol ő legyőzte Soros Györgyöt és ügynökét

A miniszter politikai ellenfelei pedig olyanok, mint a gáz.

Czinkóczi Sándor
háború

Elutasították Márki-Zay Péterék feljelentését a Völner-Schadl ügyben

Ki akarták deríteni, milyen szerepe volt „Tóninak” és „Ádámnak” az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyében, de a hatóságok szerint „nincs itt semmi látnivaló”.

Mészáros Juli
bűnügy

Márki-Zay szerint nincs politikai oka, hogy négy hónap alatt hat vezető beosztású dolgozó mondott fel a városházán

Köztük két alpolgármester és a városi jegyző is.

Solti Hanna
POLITIKA

Még a választások előtt belenyúlna a Fidesz a kampányfinanszírozási szabályokba

A jelölteket állító civilekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a pártokra.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Haraszti Miklós: Három hadüzenet és egy ráadás

Évfordulója van nemcsak az orosz inváziónak és Orbán árulásának, de az ellenzék ostoba és erkölcstelen kollaborációjának is.

444.hu
vélemény

Lemondott Márki-Zay Péter alpolgármestere, dezinformációról, lejárató posztokról és vádaskodásokról beszélt

Kis szerint Márki-Zay „az előző rendszer tükörképét" hozta létre Hódmezővásárhelyen.

Solti Hanna
POLITIKA

Márki-Zay: Aki azt gondolja, hogy külföldi segítség nélkül jobb eredményt ér el, az Orbán érdekében hazudik

Az ex-miniszterelnökjelölt álellenzékiekről, a kultúraváltás fontosságáról, új pártjáról, a Fideszről, a Fideszről és a Fideszről beszélt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű hang #108: Én a harcsákkal vagyok

Az ex-kutyaszakíró szakmai öngyilkossága. Harcsapárti kirohanások. Oroszok az olimpián. Antiszemita betlehemezés. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Márki-Zay Péter megkérdezte a ChatGPT-t, hogy lehet leváltani Orbánt, és úgy érzi, végre megvan a recept

Hat feladata van csak az ellenzékieknek és már vége is a NER-nek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Márki-Zay Péter gameplay-videót csinált arról, hogy románul tanul a Duolingóval

A hódmezővásárhelyi polgármester a 4-es unitnál tart.

Herczeg Márk
játék

1,75 milliárd a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya

Hódmezővásárhely az egyetlen megyei jogú város, amely nem kapott kormányzati támogatást a megemelkedett energiaárak kompenzációjára.

Fődi Kitti
gazdaság

A dollárbaloldalozás nem volt elég a Fidesznek a győzelemhez

Hiába nyertek tavasszal Jászberényben, most a DK nélküli ellenzék is kétharmaddal verte őket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA