márki-zay péter

Márki-Zay utolérte Fekete-Győrt az online szavazáson

Fekete-Győr és Márki-Zay támaszkodtak legnagyobb mértékben az online szavazatokra.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gyurcsány beszólt Karácsonynak, máris durvul az előválasztás

„Ki szövetkezett az MSZP-vel és fogadja el annak támogatását 2010 után különböző posztokra jelentkezve? Szóval?”

Rényi Pál Dániel
POLITIKA
Videó

Így néz ki, amikor nem a kormány dönti el, miről legyen szó Magyarországon

633 ezer ember azt választotta, hogy beleszólna az ország ügyeibe. Az első előválasztás nagyobbat szólt, mint arra bárki számított volna, és a kiélezett döntő még csak most következik. Márki-Zay Péter volt a legnagyobb meglepetés.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Itt a végeredmény: Dobrev 214 319 szavazattal nyerte az első fordulót

Karácsony 7 százalékkal maradt le mögötte, Márki-Zay pedig héttel Karácsony mögött.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Fekete-Győr nem biztos benne, hogy a Momentum kiáll valamelyik jelölt mellett

A Momentum elnöke pocséknak és kudarcnak nevezte a szereplését, de a Momentum 14 kerületi győzelmét sikernek tartja.

Miklósi Gábor
POLITIKA

Márki-Zay: Karácsony nem elszámoltatta az elődeit, hanem kitüntette

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint neki akkor lenne a legnagyobb esélye nyerni a második fordulóban, ha senki nem lép vissza.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Tíz körzetből hetet Dobrev vitt, kettőt Karácsony, egyet Márki-Zay

Márki-Zay duplán nyert Hódmezővásárhelyen.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Márki-Zay nem látja, miért kellene visszalépnie Karácsony javára

Dobrevvel úgyis több dologban ért egyet, de semmit nem zár ki.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

61 körzetben még nem dőlt el az előválasztás

Reggel kilenckor folytatják a szavazatok összesítését, addig is egy rövid összefoglaló azoknak, akik nem ültek hajnali háromig a gép előtt.

Király András
POLITIKA

Dobrev Klára nagyot ment, de a többiek most összefoghatnak ellene

A DK miniszterelnök-jelöltje remekül mozgósított. A két mérsékeltebb jelölt jutott mellette tovább. A Jobbik és a Momentum ifjú elnökei rosszabbul szerepeltek, mint ahogy a pártjaik állnak a felmérések szerint.

Magyari Péter
POLITIKA

Márki-Zay önmagát tartja esélyesebbnek, ha nagyon szoros lenne az eredmény Karácsony és közte

Szerinte a jobbikos és a momentumos szavazók őt támogatnák. Már többször egyeztetett a főpolgármesterrel a visszalépésről.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

15 választókerület után: Dobrev 38, Karácsony 26, Márki-Zay 21 százalék

Jakab 12, Fekete-Győr 3 százalék.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Márki-Zay-tábor hangulata arra utal, hogy be fog jutni a második fordulóba

Csodaeredményről beszélt Budapesten.

plankog, Botos Tamás
POLITIKA

Dobrev - Karácsony - Márki-Zay lehet a sorrend

Végleges eredmény csak csütörtökre várható a miniszterelnök-jelöltek küzdelmében, de szivárognak részeredmények.

Magyari Péter
POLITIKA

„Soha nem kértem tőled semmit, Tamás!” - Szokatlanul kemény adok-kapokba torkollott Márki-Zay és Mucsi Tamás vitája

A hódmezővásárhelyi polgármester és DK-s kihívója azon vitatkoztak, képes-e a DK megszólítani az ellenzéki szavazókat, és nem riasztja-e el Márki-Zay neve a DK-sokat.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA