márki-zay péter

Lemondott Szabó János, Hódmezővásárhely alpolgármestere

A közéleti tevékenységtől is elköszön.

Kiss Imola
POLITIKA

Hiába várják, Hadházy nem lép be Márki-Zayék új pártjába

„Elmondtam neked személyesen is többször, de a jelek szerint nyilvánosan is szükséges: bármilyen új pártot csak erős alapokon, széleskörű összefogással, megfelelő időben szabad elindítani” – írja a parlamenti képviselő a hódmezővásárhelyi polgármesternek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Új párttal fut neki a 2024-es EP-választásnak Márki-Zay Péter

Az Európai Néppárthoz közeledne.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A kétfarkúak szétosztották a Márki-Zay-féle kampányból megmaradt több százezer WC-papírt

Titokban két rendőrőrs is kapott a kordokumentumból.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Korányi Dávid: Az Action for Democracynek nincs kapcsolata sem a szabadkőművesekkel, sem a CIA-val

Az amerikai Kongresszussal és Soros Györggyel sincs.

Kiss Imola
POLITIKA

Eltemették Csóka-Szűcs Jánost, ott volt Márki-Zay és Fekete-Győr is

A gyulai ellenzéki aktivista akkor lett ismert, amikor a polgármester feljelentette rémhírterjesztésért.

Szurovecz Illés
GYÁSZ

A Márky-Zay Pétert támogató Action for Democracy szerint a fantazmagória birodalmába tartozik, hogy „be lennének kötve” az amerikai kormányzathoz

Megteszik a szükséges diplomáciai és jogi lépéseket.

Bódog Bálint
belföld

Márki-Zay Péter vitára hívja Kocsis Mátét a köztévébe

Vitázzanak a külföldi támogatásokról a sok milliárdból fenntartott köztévében, a nagy nyilvánosság előtt.

Kiss Imola
választás 2022

A nyilvános titkosszolgálati jelentés szerint az Action for Democracy 3 milliárd forintot küldött Magyarországra

Az Országgyűlés honlapjára tették fel a Nemzeti Információs Központ rövid tájékoztatóját.

Herczeg Márk
választás 2022

MMM: „A koncepciós eljárás politikai megrendelésre érkezett Rogán Antal minisztériumából”

Márki-Zay Péterék a sajtóból értesültek, félelem nélkül állnak, tovább küzdenek.

Tárkányi Flóra
POLITIKA

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is ada­tokat gyűjt Márki-Zay Péter mozgalmáról

A tét az ellenzék vezéralakjainak büntetőeljárás alá vonása.

Vég Márton
POLITIKA

Titkosszolgálati vizsgálatot rendeltek el Márki-Zayék külföldi támogatásával kapcsolatban

A nemzetbiztonsági bizottság rendelte el zárt ülés után.

Bódog Bálint
belföld

Nyomozni kezdett a rendőrség a Márki-Zay féle MMM mozgalom amerikai támogatásai miatt

MZP a Fidesz trükkjéhez hasonló módszerrel próbálta kikerülni a kampányköltési limitet. A fideszes túlköltés nem érdekli a hatóságokat.

Bódog Bálint
nyomozás

Márki-Zay Péter miatt összehívná a nemzetbiztonsági bizottságot a Fidesz

A kormánypárt durva beavatkozási kísérletet gyanít a magyar választásokba.

Vég Márton
POLITIKA

Bojkottálná a parlamenti munkát Márki-Zay, amíg Hadházy Ákos nem teheti le az esküjét

Nyílt levelében erre kéri az ellenzéki parlamenti képviselőket is.

Benics Márk
POLITIKA