A most 87 éves Jorgosz Vasziliu kommunista menekültként az 1950-es éveket Magyarországon töltötte, majd kiábrándult, és egy „ellenforradalmi” tanulmány Londonba csempészéséért két napra letartóztatták. De azt csak most tárta fel Markó György, hogy a későbbi államfő volt a Rákosi-korszakban a kémelhárítás, a Kádár-rendszerben meg a BM „Gergely” fedőnevű ügynöke.
A plakátbotrány után távozó történész a Magyar Nemzetnek azt mondta, a volt főnöke „nem szerette, ha vannak az ő véleményét nem támogató hangok”.
A Pruck család Schmidt Máriáék elleni perének harmadik tárgyalásán a közalapítvány három történésze is arról beszélt, hogy Horváth Miklós volt a hibás abban, hogy Dózsa László neve került a képre. De egyikük sem mondta ki, hogy igenis Pruck Pál van a fotón.