Nagy a kereslet az orvosi és az ipari kannabisz iránt.
Trump veje közvetített a két állam között.
Az Arab Liga egy újabb tagja normalizálja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.
Ötezer eurót is elkérnek, hogy kimenekítsék a vendégmunkásokat a járvány spanyol és olasz gócpontjaiból.
Az utazási korlátozások miatt egyre nehezebb külföldről hazajutni.
Pintér Sándor belügyminiszterével együtt 42 teszt lett negatív. Egy nagykanizsai gyár négy dolgozója is a teszteltek között van, a többiek minisztériumi dolgozók.
Mivel kiderült, hogy kezet fogott egy koronavírusos marokkói miniszterrel.
Sokak szerint inkább a kritikus hangokat próbálják elhallgattatni.
Összesen 24 ember állt bíróság elé, három embert ítélt halálra a bíróság.
Egy szenegáli származású olasz buszsofőr elrabolt, majd felgyújtott egy iskolabuszt, amin 51 gyerek volt. A Földközi-tengerbe fulladó migránsok miatt akart tiltakozni.
Előbb ingyen buszozás ígéretével próbálták rávenni őket a távozásra.
A hatóságok már korábban is arról beszéltek, hogy több gyanúsított hűségesküt tett az Iszlám Államnak.
A marokkói hatóságok szerint iszlamista szélsőségeseket toborzott az országban.
Férfiak, nők, gyerekek próbáltak meg átkelni Európába rossz állapotú bárkákon.
Marokkóban három újabb embert vettek őrizetbe a rendőrök.