maróth gáspár

Tavaly állította a honvédség hadrendbe azokat a helikoptereket, amik közül az egyik lezuhant Horvátországban

20 darabot vett ebből a típusból a honvédség.

Czinkóczi Sándor
hadsereg

Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium nemrég felmentett államtitkára a Rheinmetallhoz igazolt

Vezető szerepet tölthet be a régióban.

Herczeg Márk
hadsereg

A leváltott honvédelmi államtitkár Orbán új katonai irodáját vezetheti

Lassan mindenkinek jut új asztal.

Vég Márton
POLITIKA

Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be, hogy mi lesz Palkovics László új munkája

Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül, ennek lesz a vezérigazgatója Palkovics.

Mészáros Juli
POLITIKA

Az OLAF vizsgálata szerint is csalás volt a 9 milliárd forint EU-s támogatásból vásárolt CT-k és röntgenek beszerzése 2015-ben - FRISSÍTVE

A GVH tavaly januárban már 1,6 milliárdos bírságot szabott ki az ügyben érintett cégekre.

Kiss Imola
POLITIKA

Ruszin-Szendi Romulusz: Végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának, a prototípusok több mint ígéretesek

A Magyar Honvédség parancsnoka a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón beszélt erről.

Herczeg Márk
fegyver

Ausztriából telepít aknavetőgyárat Várpalotára a kormány

A költöztetés 2 évet vesz igénybe.

Czinkóczi Sándor
hadsereg

A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerint "az ország szempontjából a lehető legjobb döntés" volt 130 milliárd forintos hitelből venni rakétákat

Amiket nem lehet feltenni a Grippenekre.

Botos Tamás
POLITIKA

Izraeli technológiát tartalmazó radarokat vett a Magyar Honvédség

Szépen bővül a tár.

Fődi Kitti
hadsereg

Magyarország két sugárhajtású katonai szállító-repülőgépet vásárol Brazíliától

Azt nem tudni, hogy mennyi pénzért.

Horváth Bence
politika

Páncélököl-alkatrészeket gyárt majd egy német vállalat Kiskunfélegyházán

Már nem is vas-, hanem páncélököl a munkásököl.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Új védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki

Maróth Gáspár kapta a posztot, aki eddig is kormánybiztosként tevékenykedett.

Fődi Kitti
politika

Védelmi Beszerzési Ügynökséget hoz létre a kormány

Az „új típusú biztonságpolitikai kihívások” miatt van rá szükség. A Zrt.-t Orbán egykori tanácsadója felügyeli.

Boros Juli
POLITIKA

Több mint 1,6 milliárdos bírságot szabott ki a GVH az egyik legnagyobb egészségügyi kartellügyben

De úgy látták, mégsem Orbán Viktor volt tanácsadója lehetett a kartell szervezője.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

¯\_(ツ)_/¯ - reagált két minisztérium is arra, hogy a GVH már három éve vizsgálódik egy közbeszerzési kartell ügyében

Több tízmilliárd forint EU-s forrást osztottak ki eléggé furcsán, az Emmi szerint őket nem is kereste senki, az ITM-esek pedig ott se voltak.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy