mátészalka

Kollégái hazaengedték az idős orvost, aki pár napra rá meghalt

Cs. Román egykori munkahelye parkolójában ütötte be a fejét.

Király András
Egészségügy

Kövér László a fény városában: egyes érdekcsoportok, tudatmegszállás, kifosztás, uralás, gátlástalanság

A kormányerő legijedtebb politikusa Mátészalkán rémísztette halálra közönségét.

Uj Péter
POLITIKA

Egy román sofőr Mátészalkán megmutatta, hogyan lehet egyszerre kisbuszt és trélerre kötözött permetezőt vontatni

Vonóhorog nélkül.

Albert Ákos
közlekedés

Hetek óta nem működik a lift a mátészalkai kórházban, kézben viszik a lépcsőn a mozgásképtelen betegeket a dolgozók

A lift egy alkatrészére várnak a kórház közleménye szerint.

erdelyip
ÉLET

Egy szamosszegi férfi nem bírt hazagyalogolni a buliból, elfáradt, ezért elkötött egy traktort, hogy a kerítésen áthajtva hazatöfögjön vele

De aztán útközben elhagyta.

Albert Ákos
bűnügy

Semjén Zsolt arra jutott, hogy Fidesz-KDNP a magyar történelem legsikeresebb politikai képződménye

Az EU történetében példátlan, amit együtt összehoztak.

Czinkóczi Sándor
siker

A nyíregyházi késelő 30 millió forintot sikkaszthatott el a volt munkahelyéről

A pénz nagy részét prostituáltakra költötte, az egyikük holtteste az elfogott férfi csomagtartójából került elő.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Elfogták a férfit, aki megkéselt egy eladónőt Nyíregyházán

A gyanúsított egy 42 éves mátészalkai férfi.

Herczeg Márk
bűnügy

Kósa Lajos ellen tüntettek, igazoltatták őket

Az MSZP demonstrált Mátészalkán, rendőröket hívtak rájuk.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

2017 decemberében is jól működött még az Elios pályázatnyerő módszere

Mátészalkán is Tiborcz István barátja és üzletfele készíthette elő a pályázatot, amit aztán az Elios nyert. Csak ott nem uniós forrásból, hanem a várost eladósító hitelből finanszírozták a beruházást.

Király András
bűnügy

Megkéselte a 14 éves fiát egy mátészalkai nő

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Kést rántott a stoppos Kocsordon, amikor ki akarták tenni az autóból

Aztán a csomagtartóba akarta zárni a sofőrt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Mátészalka bemutatja: kockadinnye

Mutatjuk.

kasnyikm
mezőgazdaság

Panelházak felrobbantásával fenyegetőzött egy kamasz Mátészalkán

Másfél héten belül háromszor is betelefonált a rendőrségre, hogy bombát helyezett el a városban. Azt nem tudta megmondani, mindez pontosan mire volt jó.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A hét bűnözője: az ember, aki el akarta lopni a perselypénzt, de beszorult egy lyukba, a szemfüles pap pedig lefotózta a mobiltelefonjával

Mátészalkán történt.

anarki
bűnügy