matolcsy ádám

Tiborcz István eltűnt a magántőkealapokból, Matolcsy Ádámot viszont hat mögött is megtalálták, százmilliárdos vagyon rejtőzik ezekben

Azoknál az alapoknál, amik mögött Tiborczot sejtették, most Hornung Áront, Szécsényi Bálintot, Dicső Lászlót és a volt Elios-vezérigazgatót találták.

Haász János
gazdaság

Matolcsyék bizalmasai megpróbálták visszamenőleg visszacsinálni azt a szerződést, ami miatt Matolcsyt letartóztatták, a fiát körözik

Március 4-én lépett hivatalba az új jegybankelnök, egy március 5-i megállapodás visszaható hatállyal semmissé tette volna a közvagyont magánvagyonná alakító kölcsönszerződést. A cégbírósági dokumentumok között azonban nem találtuk nyomát, és ketten még napokig úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna.

Haász János
gazdaság

Kiadták az európai és a nemzetközi elfogatóparancsot Matolcsy Ádám és Stofa György ellen

A nyomozás során szükségessé vált a meghallgatásuk. A bíróság nem találta aránytalannak az elfogatóparancs kiadását.

Gazda Albert
bűnügy
Podcast

Borízű hang #291: Letartóztatás-kritikai sorozatunkban: Matolcsy György (9/10); mi lenne a tökéletes Orbán-dramaturgia? [rövid verzió]

Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.

Bede Márton, Winkler Róbert, Uj Péter
podcast

Milliárdos támogatást kapott Matolcsyék alatt az MCC

Hogy pontosan mire ment a jegybanki alapítványok pénze, az még a kiperelt dokumentumok megismerése után sem világos.

Urfi Péter
POLITIKA
Podcast

Borízű hang #291 [hosszú és kemény]: Letartóztatás-kritikai sorozatunkban: Matolcsy György – 9/10

Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Matolcsy György az „összes megtakarítását", 30 millió forintot ajánlott fel óvadékként, de a bíróság elutasította

A volt jegybankelnök nem úszta meg a letartóztatást.

Német Szilvi
bűnügy

Elrendelte a bíróság Matolcsy György letartóztatását

Egy hónapra, két társával együtt. A bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy szabadlábon befolyásolnák a tanúkat, eltüntetnének bizonyítékokat, vagy külföldre szöknének.

Német Szilvi
bűnügy

Egy ügyvéd szerint el lehet intézni, hogy akár egy hónapon belül kiadják Matolcsy Ádámot

Ugyan nincs kiadatási egyezmény az Egyesült Arab Emírségekkel, de lehet egyedi megállapodást is kötni.

Fődi Kitti
bűnügy

Matolcsy György ügyvédje szerint védence vallomást fog tenni

A volt jegybankelnököt péntek reggel szállították át a bíróságra, ahol a letartóztatásáról döntenek.

Fődi Kitti
bűnügy

Mi újság a rendőrség körözési oldalán?

Két viszonylag ismert magyar üzletembert továbbra is keresnek.

Haász János
belföld

Még nem él a nemzetközi elfogatóparancs Matolcsy Ádám és Stofa György ellen

Egyelőre csak akkor jelezne a rendszer, ha Ferihegyen ellenőriznék az útlevelüket.

Herczeg Márk
bűnügy

Hatalmas céghálót építettek, magántőkealapok mögé bújtak, majd a világ legbénább csalásával buktatták meg magukat Matolcsyék

Kölcsönszerződésbe ágyazott tulajdonátadással akartak átjátszani a jegybanki alapítványok vagyonából a Matolcsy család vagyonába egy céget. Mindezt Matolcsy György utolsó jegybankelnöki munkanapján. A Stock Loan Csoda bukása és számos rosszul (vagy ki tudja, hogyan) sikerült üzleti döntés – avagy ez vezetett a Matolcsyék fekete szerdájához.

Haász János
gazdaság

Elfogatóparancsot adtak ki Matolcsy Ádám ellen

A volt jegybankelnök fiát a rendőrség gazdasági csalás miatt körözi, ahogy Stofa Györgyöt is.

Herczeg Márk, Székely Sarolta
bűnügy

Megszólalt az ügyészség az MNB-ügyben: Matolcsy Ádámot is említik, és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak két ember ellen

Az eddig kihallgatott gyanúsítottak a vallomástételt megtagadták.

Herczeg Márk
bűnügy