Tették fel a kérdést Varga Mihálynak. A válasz szerint nem annyira. Pedig az állam a 100 százalékos tulajdonosa.
Tényleg. Emellett Róma, New York, Hamburg és Párizs is MNB-irodát kap. Nem tudni, mennyiből.
A magyar gazdaságpolitika két irányítója nem sok mindenben ért egyet, írja a Figyelő.
2,9 milliárdért vett ingatlant a jegybank az MTA-tól. Ami piaci becslések szerint inkább 2 milliárdot érhet.
A magyar jegybank elnöke rangos konferencián osztotta meg kollégáival a magyar sikerrecept titkát.
Pedig régebben erről volt híres.
Itt fognak rekreálódni a jegybank kegyeltjei.
Kiszélesítenék a növekedési hitelprogramot, ezzel járulnának hozzá a GDP növekedéséhez. A kockázatokról nem beszélt a jegybankelnök.
Amire magánszemélyek utalhattak pénzt. Matolcsy György például 2011 óta évi egymillió forintot utalt, de ez is kevés volt :-(
Matolcsy György szerint a magyar gazdaságpolitika lealázza az univerzumot.
Érdekköröket sejt a jegybank elnöke a HírTv újkeletű támadásai mögött. Mindezt hivatalos közleményben.
Az MNB nyilván azt szeretné, ha úgy nyelnék le a százmilliárdos veszteségeket, hogy a közvélemény ne is tudjon róla.
Fél év alatt több mint 800 millió forintot költöttek el ellenőrzés nélkül olyan dolgokra, amikre a kormány feladata lenne költeni. Jutott baráti újságoknak, civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, szinte véletlenszerűen.