Unokatestvére, fia és felesége ügyeiről kérdezték. Erre jött a válasz.
Növekedés, növekedés, növekedés.
Három hónap alatt négyszer ültek repülőre a jegybank dolgozói, hogy többek közt a rendezvényszervezés művészetét tanulmányozzák.
Tulajdonosi középosztályt szeretnének kialakítani Magyarországon.
A jegybankelnök huhogó baglyoknak nevezte azokat, akik a témában nem a Magyar Nemzeti Bank méréseit fogadják el, hanem a fontosabb rangsorokat.
A jegybankelnök az az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen hintette el, és öntözte meg magvas gondolatait.
Eddig félmilliárd ment el Matolcsyék külföldi terjeszkedésére.
Gondolom tízmilliókat kellett tolni a menyasszonytáncba a titkos esküvőn, annyi pénzről mondott le Zita asszony. Mindet a férje által vezetett jegybanktól kapta.
Legalább a visszafizetéssel nem lesz gond.
Ez szerényebb, mint az első negyedévi támogatás, de a kedvezményezettek között így is jócskán feltűnnek Matolcsyhoz közel álló emberek.
Egy olyan Ripost-cikkre hivatkozva ír az egyik Ádám lapja a másik Ádámról, amit már helyreigazítottak. Itt tartunk most.
Vajda Zita lakására az MNB jegyzett be valamiért jelzálogot.
Havi 300 ezer forint az ösztöndíj. Itt képzi magát Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és felesége is.
Az darabonként több mint 11 millió forint.
A Pécsi Sörfőzde termékeit lehet majd csak kapni a hivatalos büfékben.