Matolcsy György

Matolcsy György nemzetközi jelentőségű reformjavaslatot hozott nyilvánosságra

A Wikipedia szerkesztése tekintetében. Szeretné, ha az érintettek javíthatnák a szándékosan elferdített karakterábrázolást, olvasható az MNB oldalán.

Magyari Péter
érdekes adat

Matolcsy György ma megjelent írásában szóra sem méltatta a 400 forintos eurót

De azt igen, hogy a járvány alatt gyorsultunk, sőt majdnem előztünk.

Kiss Imola
gazdaság

Matolcsy György jegybankelnök Magyar Nemzet-cikkben szállt vitába Orbán Viktorral

Azt írja, hogy nem sikerült kanyarban előznünk, ráadásul ez a 7 százalék sem az a 7 százalék.

Gazda Albert
gazdaság

Frissítik a villát, ahol Matolcsy Ádám lakott

Hogy ez pontosan mi jelent, nem tudható. Nagy volt a sürgés-forgás ma reggel a jegybank által korábban 1,3 milliárdért vett palotánál.

Kaufmann Balázs, Boros Juli
PÉNZ

Matolcsy Ádám tényleg lakott a jegybank által korábban 1,3 milliárdért vett villában, és úgy tűnik, jól is érezte magát

Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Hadházy szerint Matolcsy Ádámot lebuktatták új feleségének fotói, eszerint egy kutatóközpontnak vásárolt palotában lakik

Az ellenzéki képviselő azt írja, ez az az épület, amelyet 2015-ben 1,3 milliárd forintért vásárolt a Nemzeti Bank alapítványa.

Mészáros Juli
POLITIKA

Matolcsy betiltaná a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét az EU-ban

Az uniós állampolgárok csak külföldön tarthatnának ilyen pénzügyi eszközöket.

Benics Márk
gazdaság

Oda Matolcsy álma: hamarosan megszűnhet a Pallas Athéné Alapítvány

2023 közepén államosíthatják a jegybanki alapítványt.

Herczeg Márk
gazdaság

Veszteséges lett a jegybank

Mióta Matolcsy az elnök, ilyesmi még nem fordult elő.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Domokos László lesz a legjobban fizetett állami vezető

Megelőzi Matolcsy Györgyöt.

Czinkóczi Sándor
érdekes adat

Jövőre is folytatja a kamatemelést a jegybank

További lépéseket vár a kormánytól a hiány csökkentésére.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Az egészségügy és az oktatás biztosan érezni fogja a csütörtökön bejelentett megszorítást

Matolcsy György sürgette, hogy a kormány engedje el a versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét. Elengedték. Muszáj volt.

Vég Márton
gazdaság

Matolcsy György szerint a kormány gazdaságpolitikája fenntarthatatlan, irányt kellene váltani

A jegybankelnök ismét hosszú cikket közölt arról, hogy a nagy költségvetési hiány és államadósság szerinte miért sodorja veszélybe a magyar gazdaságot. De hozzáteszi, hogy "a tisztességes nézeteltérés gyakran az előrehaladás jele”.

Csurgó Dénes
gazdaság

Áder János alapítványának könyveit Matolcsy György alapítványának cége adhatja ki

Csak egy pályázó volt, így nem volt nehéz a döntés.

Vég Márton
gazdaság

Egy új kormányrendelet miatt az MNB-székház átépítésére nem vonatkoznak a településrendezési tervek és a örökségvédelmi törvény sem

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé emelt beruházás kivitelezője pedig ismét Matolcsy Ádám jóbarátja.

Kiss Imola
belföld