Matolcsy György

Megint emelkedhetnek az élelmiszerárak

A vártnál magasabb inflációval számol az MNB.

Mészáros Juli
gazdaság

Matolcsy György vs Orbán-kormány: egy családi viszály története

Az elmúlt időben a jegybankelnök egyre többször és egyre élesebben kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Cikkei és nyilatkozatai alapján próbáltuk összerakni, mi is az egykori miniszter baja a kormánnyal.

Csurgó Dénes
gazdaság

Még tovább emelte az alapkamatot az MNB

A jegybank vezetői szerint az első inflációs hullámon túl vagyunk, de ősszel jöhet a következő, így egy ideig még szükség lesz további kamatemelésekre. Az MNB azt is bejelentette, hogy mostantól kevesebb pénzt nyomtat az államnak, igaz, csak egy kicsivel.

Csurgó Dénes
gazdaság

Matolcsy: Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat

Az MNB elnöke szerint a térségünkben a baltiak, a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot, mint a többiek, köztük Magyarország.

Herczeg Márk
gazdaság

Matolcsy: Az eddigi közepes gazdasági teljesítmény egy közepes kormányzati teljesítményből eredt

A jegybankelnök megint arról írt, hogy a 2010 és 2019 közötti gazdasági siker nem hozott akkora fordulatot, ami elérte volna a baltiak, a lengyelek és a románok lendületét.

Herczeg Márk
gazdaság

Meghalt idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója

A jegybankelnök apja 91 évet élt.

Herczeg Márk
FILM

Varga visszavág Matolcsynak: “A költségvetés marad így, ahogy van”

Nagyinterjút adott a pénzügyminiszter. Ha műbalhé a vitája a jegybankelnökkel, ha valódi, úgy visszaszólt neki, mint eddig nem sokszor.

Szily László
gazdaság

Matolcsy megmagyarázta, hogy a forint jobb nekünk az eurónál

Szerinte „érdemes nagyra értékelnünk a forintot és keresni az euró átvételének biztonságos, tehát sikert ígérő időpontját”.

Mészáros Juli
PÉNZ

Matolcsynak nem tetszik, hogy a kormány agyak helyett betonba önti a pénzt

A kormánnyal kötekedő jegybankelnök újratervezné a költségvetést, mert a mostani nem elég okos.

Czinkóczi Sándor
képzavar

„Veszélyes idők jönnek, tartalékra van szükség”, mondta Orbán, miután megtekintett 94,5 tonnányi aranytartalékot

Közös sajtótájékoztatót tartott Matolcsyval.

Mészáros Juli
gazdaság

Matolcsy szerint a kormány közepes teljesítménnyel kezelte a válságot

Mi történik: az MNB elnöke a Magyar Nemzetben kritizálhatja az Orbán-kormány politikáját. Azt írja, a magyar gazdaság csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze tavaly.

Herczeg Márk
POLITIKA

Matolcsy György menye luxuslakást vett a jegybank székházát 54 milliárdért felújító cégtől

Évekkel ezelőtt már bérelték ugyanezt a lakást.

Kaufmann Balázs
belföld

Matolcsy szerint az EU-nak befellegzett, részt kell vennünk Kína felemelkedésében

A jegybankelnök legújabb esszéjében emellett olyanokról ír, hogy "az ember-mesterséges ember, a valóság-virtuális világ vagy az új kettős világrendszer kialakulásának mélyén a 0-1 digitális kód kettőssége húzódik meg."

Csurgó Dénes
gazdaság

Ugyanaz a cég újítja fel a jegybank székházát, amelyik nyaralót épített Matolcsy György fiának

Kipróbálták, bevált.

Czinkóczi Sándor
építészet

Kivonul a Corvinus Egyetemről az MNB

Az egyetem elnöke állítólag úgy összeveszett Palotai Dániellel, az MNB volt ügyvezető igazgatójával és a Corvinus kuratóriumának jelenlegi tagjával, hogy Matolcsy úgy döntött, nem támogatják többet az MNB Intézetet.

Csurgó Dénes
oktatás